Ember a vízben

Történetek emberekről, akik mindannyian érdemesek arra, hogy megmentsük őket. A blogot az élet írja, de csak rajtunk múlik, hogy eljutunk-e a happy endig. Küldd el te is a saját történetedet, hogy segíthessünk! emberavizben@gmail.com

Partnerünk


Segítsd Te is Őket!


Facebook Box

Írd meg a történeted!

Friss hozzászólások

Címkék

Milliók nyomában

2011.11.12. 09:06 emberavizben

Kifejezetten tanácstalan vagyok, amióta tudom, hogy kiírták az Együttható című pályázatot a Facebookon. Kifejezetten szívesen elindulnék rajta, de az elmúlt év tapasztalatai azt mutatják, hogy egyre jobb eredményeket sikerült elérni az ilyen pályázatokon, de nyerni eddig valahogy egyáltalán nem sikerült.

Tulajdonképpen minden csak annak a függvénye, hogy miként szemlélem az eseményeket. A vívódásom az okozza, hogy nézhetem úgy is, hogy a Főállású Angyalok versenyén 17-ik lettem és a középdöntőbe is bejutottam. Ez remek, de az első 10 közé már nem jutottunk, mert gyaníthatóan kicsi alapítvány volta partnerem, s talán az üzenetem sem ment eléggé keresztül. Persze kiváló eredménynek értékelem, hogy ismeretlenül 500 közül ilyen jól szerepeltem, de ha az első 10 közé bejutok prezentálhattam volna azt a tervet, ami nem csak, hogy új színt hozna a hazai civil finanszírozásba, de sok civilnek az egyetlen lehetőség lehetne arra, hogy ebben az egyre gyengülő központi finanszírozásban forrásokhoz jusson. Tudom, hogy egy ilyen prezentációs lehetőség meghozná a sikert, de mindeddig ez elmaradt.


Másrészt, a Budapest Bank sok körön keresztül óriási csalódás volt. A Valóraváltó pályázaton megszerzett második hely ugye hatalmas siker, de ha úgy nézzük végülis egy csaló mögött másodiknak lenni nem nagy dicsőség. Arról ne is beszéljünk, hogy a másodiknak nem jár semmi, míg a likecserélők végül boldogan elvonultak a megszerzett 1 millióval. Persze most mondhatja mindenki, hogy nem lehetett bebizonyítani a csalást, én úgy gondolom, hogy teljesen egyértelmű volt a helyzet, csak a bank nem merte vállalni a saját hibáját. A facebookos csalókról megjelent cikkek, meg az hogy előadok a Kreatív PR-napján tulajdonképpen egyértelműsíti, hogy nekem van igazam, de ez nem jelenti azt, hogy én nyertem. :-(

A Budapest Bankosok még egy körön megpróbáltak kárpótolni, és elindulhattam a Budapestért pályázatukon 500.000 Forintért. Gondoltam, legalább ennyivel el lehet indítani az emberavizben oldalt... hát nem sikerült, mert a kuratórium az önkéntesség évében nem találta pályázatomat érdekesebbnek a Szputnyik Nonprofit Kft. Rosencrantz és Guildenstern halott - előadásánál, amelyre 300.000 forintot ítélt meg. Mindegy... Ismét nem jött be. Erre persze az ember elég szkeptikus lesz, de nem adja fel ugye.

Amikor viszont szóltak, hogy elindul az OTP Együttható pályázata valamiért újra felcsillant a szemem. Viszonylag jó feltételek mellett 3-5 milliós támogatás valódi célokra? Ez jó. 
Jelenleg a Kézenfogva alapítvánnyal beszélgetünk a közös induláson.

Te mit gondolsz? Teljesen megbuggyantam ennyi kudarc után, minek erőlködni... vagy nézzen a dolog jó oldalát, egy csomó jó embert megismertem a pályázatok alatt, majdnem nyertem a Valóraváltón...  és láthatóan egyre nagyobb az igény arra, amin dolgozom.

Elinduljak az Együtthatón?

Szólj hozzá!

Adományt is hoztak az önkéntes munkások

2011.09.25. 14:49 emberavizben

Egyre jobban foglalkoztat az önkéntesség és közösségi adományozás kérdése. A legújabb sztorinkat a Habitat for Humanity-től kaptuk, akik jobb életkörülményeket teremtenek szegény családok számára. Jó látni, hogy vannak még működő modellek, amelybe a helyieket is bevonva, gyakorlatilag saját magukat segítik ki a bajból a rossz körülmények között élő családok. 


Amikor idén tavasszal először Berekfürdőn jártunk, hogy felmérjük azt a három önkormányzati bérlakást, amelyeknek a felújításához az önkormányzat kért tőlünk segítséget, majdnem hanyatt estem. Először is itt a bérlakások családi házakat jelentenek, ami akár jó is lehetne, de olyan szörnyű állapotban voltak, hogy méretük miatt még kevésbé volt elképzelhető, hogy valaha lakhatók legyenek. A házak olyan rosszul voltak szigetelve, hogy nem lehetett 15 foknál jobban kifűteni őket, akkor se lehetett kifűteni őket, ha minden pénzüket erre költik. És rémesen penészesek voltak, miközben mindegyikben laktak gyerekek is. Az egyik család háza, gyakorlatilag egy torzó volt, semmi külső szigetelés nem volt ezen a kísértetkastélyon.  Jól jött volna a varázserő megint, mint már korábban annyiszor, de most sem sikerült csodával házat építeni.

Azonban nemcsak a házak voltak rossz állapotban, hanem a bennük élő 14 ember is. Testileg is rájuk fért volna a rekreáció, lelkileg még inkább. De amikor mindenkinek van elég baja, vajon ki foglalkozik a másikkal? Egyedül, csak magukra számítva, várhatták volna a hideg telet.

Három család, 14 ember, 10 gyerek: Anna, aki hiába dolgozik, mégis csak nehezen tudja eltartani magát és középiskolás fiát. János, akinek tavaly szívinfarktusa volt, leszázalékolták, és nem tudta befejezni házát. Hitelét sem tudta fizetni, ezért vette át az önkormányzat, így a család bérelhette a befejezetlen romhalmazt magának, Ildikó pedig egyedül neveli 4 kicsi gyermekét, és az egyik kislány, Tamara kromoszóma rendellenessége miatt nem tud dolgozni.


Idén nyáron rajtuk kellett tehát segíteni: előteremteni a pénzt az anyagokra, megszervezni a külföldről érkező önkéntesek útját, szállását, munkáját. Felmérni, tervezni, felügyelni, rohangálni…

Ebben a projektben önkéntesek szervezésén túl, adományokkal is segítenünk kellett a kilátástalan körülmények között élő embereken, akiknek egyedül nem lett volna módjuk, hogy rendbe tegyék házaikat.

Egész nyáron dolgoztunk, 7 csoport érkezett Amerikából, 90 önkéntes segített nekünk szigetelni, kifesteni a házakat. Amikor minden kész lett, tanácsot is adtunk a családoknak, hogy tehetnék pénztárca kímélőbbé fűtésüket.

Az önkéntes csoportok munkájuk mellé adományt is hoztak. Örülök, hogy bár a nehéz helyzetű családok minden gondján nem is tudtunk segíteni, de élhetőbb környezetet teremtettünk. Azonban még nagyon sokan álmodnak arról ebben az országban, hogy egy varázsmondatra egy szép, takaros házacska terem a régi helyén, ott ahol ők most kénytelenek álomra hajtani a fejüket. Jó lenne, ha mindenkihez eljuthatnánk egy napon!

A Habitat for Humanity Magyarország

A Habitat for Humanity Alapítvány csapata alacsony jövedelmű családok lakáskörülményein igyekszik javítani építkezésekkel és felújításokkal, amit adományokból és önkéntesek bevonásával valósítunk meg.  Szeretnénk mindenki számára elérhetővé tenni a tisztes, fenntartható otthont. Magyarországon 1996 óta építünk, több mint 1186 család gondjain enyhítettünk ez alatt az idő alatt.

A Habitat jó példa arra, hogy miként működhet az önkéntes munka és az adományozási rendszer egyszerre a rendszerben. Én egyre jobban várom azt az időt, amikor rájövünk, hogy csak a közösség ereje segíthet problémáinkon. Ezt valahogy egyre kevésbé alkalmaztuk az az elmúlt években, és a társadalom ezen alapvető funkcióját szép lassan el is felejtették számosan.

Ezeket a gondolatokat már Alexander Field is megfogalmazta valamikor a múlt században, így az ő soraival zárom a mai bejegyzést - "Fontos, hogy megértsük, nem azért vagyunk ezen a világon, hogy önmagunkat valósítsuk meg, hanem hogy egymást segítve megoldásokat találjunk a problémákra."

Szólj hozzá!

Kamaszfesztivál - kamaszok nélkül

2011.09.15. 10:44 emberavizben

Meghívást kaptunk egy ígéretes eseményre és úgy gondoltuk itt az ideje, hogy megmutassuk mi is tudunk segíteni. Nagyon készültünk is a szeptember eleji eseményre, de sajnos csalódnunk kellett.

A Zöld Pardon adott helyet a Kamaszfesztiválnak, amely szervezői számos civilszervezetet meghívtak eseményükre. A Zöld Pardon még a helyén volt, a civilek is kivonultak, csak a kamaszok maradtak távol a nekik rendezett fesztiváltól. :-)



A péntekre szervezett esemény szervezői úgy tűnik csak azt nem vették figyelembe tanévnyitó eseményükön, hogy a tanév már elkezdődött. A jól felkészül civilek egész délelőtt reménykedtek, hogy majd csak jön valaki, de egy nagy csapat alsó tagozatoson kívül senkit sem érdekelt az esemény.

Mit mondjak a nagy készültség, mentálhigiénés szakember, meg drog prevenciós tervek mind dugába dőltek, ott ültünk és unatkoztunk. Nem tagadom, délutánra már a türelmünk is lefogyott és amikor 5 órakor elbúcsúztak a szervezők is nem tudtam nem elmondani, hogy szerintem egy ilyen rendezvényt értelmetlen tanítási időben tartani. Idő és pénz pazarlás, és különben is felesleges.

A jelenlevő szervezetek többsége valóban hasznos témákkal várta a kamaszokat, talán egy jobb időpont választással nem lett volna ekkora kudarc.  A szervezők honlapját elnézve, azt gondolom, hogy szívesen támogatunk valódi értékeket, de ha egy szervezet nem ismeri a saját célközönségét, akkor az meglehetősen szomorú végeredményhez vezet. Ennyit odafigyelést megérdemelnek a kamaszok és persze a partnerek is, akik a rendezvénytől ennél lényegesen többet vártak.

Azt hiszem ennek ellenére, ha értelmes rendezvényre hívnak majd a jövőben szívesen elmegyünk. 
 


 

Szólj hozzá!

Tanszereket gyűjtünk…

2011.08.15. 23:06 emberavizben

Közeledik az iskolakezdés, s ha most egy nagy alapítvány lennénk, arra törekednék, hogy azoknak is jusson füzet, toll és ceruza, akiknek megterhelő ezeket előteremteni.

Nem vagyunk még nagy civil közösség, de minden nappal közelebb jutunk ahhoz a célhoz, amit kitűztünk, amikor elindítottuk az Ember a Vízbent. Ma már több alapítvány gondol ránk jó szívvel, a Bónusz Brigádos támogatások miatt. Együttműködünk a Vodafone angyalok és angyal jelöltek egy részével. Megyünk szeptemberben mi is a Kamasz fesztiválra, amit egy majdnem angyal szervez. Tervezzük, hogy mi is segítünk Benedeknek, akinek a támogatói több raklapnyi kupakot gyűjtöttek össze a kisfiú megmentésére. 

Küzdünk és stabilan másodikak vagyunk a Budapest Bank Valóra Váltó pályázatán. Sok pozitív visszajelzést kaptunk a neten, mert céljaink támogathatóak és érthetőek. Kell egy weboldal, ahol a civilek megoszthatják híreiket, akcióikat, gyűjtéseket szervezhetnek és partnereket, támogatókat találhatnak terveikhez. Egyértelműen szükség van arra, amit tervezünk, mert már a civilek is érzik egy ilyen oldal hiányát.

Nekünk azonban most a legfontosabb, hogy még többen mellénk álljanak és segítsék az aktuális céljainkat. Az Igazgyöngy Alapítványt a napokban két kocsinyi ruhával, játékkal látogatta meg a MaMasz karitatív csapata és ehhez az akcióhoz végre az Ember a Vízben is hozzáadta a saját adományait. Nagyon jó érzés volt, hogy jó helyre – a mélyszegénységben élőkhöz – kerülnek azok a dolgaink, amelyeknek ott igen jó hasznát veszik az új tulajdonosaik.



Ritók Nóra az Igazgyöngy Alapítvány vezetője felvetette, hogy a közelgő iskolakezdésre szükség lenne tanszerekre, írószerekre, füzetekre, esetleg táskákra. Fontos, hogy azok a gyermekek is el tudják kezdeni a tanévet, akik nagyon szegény családban élnek Kelet-Magyarországon. Segítségetekkel esélyt kapnak ők is arra, hogy szorgalmas munkával kikerüljenek abból a helyzetből, amelybe beleszülettek. Nagyon hálásak lennénk, ha támogatnátok a kezdeményezésünket!

Nóra a következőt írta : ..tulajdonképpen minden jöhet, elsőstől nyolcadikosig, semmi extra, elsőben-másodikban az előírt vonalas füzetek, utána a kockás, és a vonalas, szótárfüzet, vonalzó, körző, ceruza, radír, toll, színesek , vízfesték, ecset, és persze tolltartó, táska, tornazsák, tornacipő. A füzetek kivételével mind jöhet használtan is...

250 gyerek biztosan van, akik várják, elsőtől nyolcadikig, de ennél többet is célba tudunk juttatni.... Persze nem akarok mohó lenni...tíz is jó, sőt egyért is nagy köszönetet mondunk, mert az is segít egy gyereknek az iskolában....

Az iskolák kiadják a listát. A beszerzésre ezeknek a családoknak nincs esélye. Az önkormányzatok, CKÖ pénztelenek. Maradnak a civilek. Nekünk segítenünk kell, ha nem akarjuk, hogy nagyobb baj legyen...  

A felajánlásokat az emberavizben@gmail.com -ra várjuk. Ha máshogy tudnál segíteni, azt is itt tudjuk egyeztetni. 
 
Az összegyűjtött tanszereket legkésőbb szeptemberben juttatnánk el az Igazgyöngynek, hogy a sikeres iskolakezdés ne ezen múljon.

Az Ember a Vízben rendületlenül hisz abban, hogy mindezt azért érdemes tennünk, mert segíteni jó!

Szólj hozzá!

Csalók játszóterévé vált a Facebook

2011.08.05. 08:28 emberavizben

Ritkán képzelem magam tényfeltáró újságírónak, de néha szembesülnünk kell a valósággal.
Az elmúlt hónapokban magasztos céllal indított Facebook játékainak tapasztalatai alapján ki kell jelentenünk, hogy csalókkal és megélhetési játékosokkal nagyon nehéz versenyezni.

A megélhetési játékosok jó része nem merészkedett eddig a komolyabb játékok közelébe,  megelégedtek a kisebb ajándékokkal kecsegtető like kampányokkal. Sajnos azonban ma már a legnagyobb hagyományokkal rendelkező karitatív célú, civil szervezeteknek hirdetett akciókra is lecsapnak. A sikerük pedig csak azon múlik mennyire szemfülesek a szervezők, illetve mennyire van jól felépítve a játék.

Nézzünk egy átlagos Facebook kampányt, amelyben tegyük fel egy mobiltelefon a nyeremény, átlagos ügymenet, néhány kamu accounttal duplázza esélyeit az amatőr cheater, ez egyáltalán nem gáz, nagy a család elférne egy menő készülék. Kisorsolják nyer, vagy nem. OK. A profi már itt is komolyan készül a játékra, kicsit növeli a tétet, a kamu accountok tucatjait készíti és így persze iszonyúan megnő az esélye a többiekkel szemben. Matematikai valószínűséggel számolva is többször nyer, mint nem… majd nyereményét egyszerűen értékesíti vagy feléli. Ez tutin gáz, hiszen a játékok szervezőinek eszébe sem jut, hogy lehet ezt iparszerűen is működtetni.

Egy jellegzetes Facebook cheater oldala kiválóan mutatja, hogy kivel is állunk szemben.

A csalók azonban itt nem állnak meg. Mostanában komolyabb célokat is kitűztek. A legnagyobb cégek játékait rontók akár milliós nyereménnyel is távozhatnak a nap végén, ha nem figyelünk oda rájuk. Ma már nem tabu néhány ezer szavazatot is becsalni egy játékba, ha maga a játékszabály megengedi azt, vagy bénán van elkészítve az alkalmazás. A megélhetési csalók legjobb lehetősége általában pont az alkalmazás hiányossága. Elég egy jól szerkesztett körlevél és egy ügyesen megírt link és úgy adtunk a csalónak szavazatot, hogy észre sem vettük. Igen, egészen furcsa, hogy az etikus hacker iskolában látott böngésző eltérítő csalások megjelennek a legnépszerűbb Facebook játékokban. Sokszor maga a link a szavazat, így elég rákattintanunk az érdekesnek ígérkező üzenetre. Persze nem arról beszélek, amikor barátaink borzolják idegeink alkalmazás engedélyező játékokkal, az Ember a Vízben is tett ilyet az elmúlt hónapokban. Ez rendben van, mi is szerettünk volna nyerni, és azt tapasztaltuk, hogy ez egyre nehezebb, mivel egyre többen ezeket a játékokat vélik a kiútnak szorult helyzetükből.

S a játékok is egyre vonzóbbak … És persze az emberek, civilek becsületesek és csalók egyaránt belevágnak a nagy kalandba. Sajnos mostanában sokszor a cél szentesíti az eszközt jeligével mindenki nyerni akar. A játék végén pedig ott a rideg valóság, a sok felháborodott játékos és a kérdés, hogy ki is nyert és hogyan.

Vannak persze megoldások, jó példa is bőven, ahol a játékosokra odafigyelve kiszűrik a csalókat. A játék működésébe és szabályzatába gondosan beépített fékek vannak. Ilyen szempontból nagyszerű a Vodafone Főállású Angyal játéka, több körös szűrés, csak egyszer lehet szavazni, nem csak a közönségszavazásban nyertesek nyernek, s a legvégén egy bizottság dönt az egy évig járó támogatásról. Ez teljesen rendben van. A csalók kihullanak, a megélhetési csalók többsége esélytelen, de nem mindenki ennyire körültekintő.

A legújabb tapasztalataink szerint azonban akár egy millióval is gazdagodhat egy éppen most folyó játékban az a szorgos megélhetési játékos, aki elegendő szavazatot szerez a játék döntőjében. Miről is van szó? Egy ismert bank vonzó játékában csalók garázdálkodnak, s a döntő előtt úgy látszik, hogy ha többi játékos nem lenne az eszénél bizony könnyen nyerhetnének is. Lássuk, hogy is nyerhetne játékosunk a banktól 1 milliót adómentesen? Nevezz az ötleteddel a játékban, válaszd ki a kategóriát, amelyben elindulsz.

Első probléma, melyik kategóriában nevezzen szegény csalók? Esélynövelés céljából mindkettőben? Próba, szerencse, és igen emberünk mindkét kategóriában a versenyben, mivel a szabályok nem zárják ki, hogy egyszerre két pályázata nem lehet. (csak apró megjegyzés a pofátlanabb csalók ilyenkor mindkét kategóriában ugyanazzal az ötlettel indulnak, a kevésbé pofátlan veszi magának a fáradtságot és kitalál két különbözőt!)    


Az hogy naponta lehet szavazni, - gáz, hiszen még a becsületeseket is arra kényszeríti, hogy naponta cseszegessék barátaikat – emberünknek maga az álom terep. Ő pont ebben jó. Naponta spamel és bizony sokan kattintanak leveleire, személyes üzenetire ismeretlenül.

Itt jön a vég kezdete… Mindkét kategóriában győzni akar – ez a legnagyobb butaság amit tehet, hiszen sunyiban akár el is vihetné ez egyik millát anélkül, hogy bárkinek feltűnne. A szervezők oldalán közben már parázs vita dúl, hogy ki lehet X.Y. aki 120 barátjától napi 320 szavazatot kap. Ha valaki mindkét kategóriában az első 10-ben üdül egy ilyen csalással, egyáltalán mit lehet ellene tenni.

Az a legrosszabb, hogy a csalók másoknak is ötleteket adnak, és így az élelmes Facebook vagányok közül több is rászabadulhat egy játékra. Persze történhetnek csodák is, de kevéssé valószínű, hogy valaki két nap alatt üstökösként jut a döntőbe egy olyan ötlettel, ami egyáltalán nem kézzel fogható. Miközben kedvesen kinyújtja a középső ujját a szervezők és a játékosok felé. Ez sajnos elképesztő módon devalválja a játékot és beavatkozás nélkül pillantok alatt elégedetlen, lázongó játékosokat eredményez.

Közeleg a döntő napja és mai állás szerint még könnyen lehetséges, hogy csalók viszik el a bankot, olyanok elől, akik becsületesen játszottak mindössze azért mert senkinek nem egyértelmű, hogy vannak már olyanok, akik a Facebookon szerzik meg a megkívánt nyereményeket. Elrontva mások játékát, esélyeit, lenyúlva ingyen mozijegyet, wellness hétvégét és most már akár egy milliót is.

Csalók persze kiszűrhetők, oldaluk elárulja őket, láthatóan az elmúlt években is ezt csinálták, gyaníthatóan igen sikeresen manipulálva több száz játékot, ahol talán magunk is elindultunk naivan reménykedve, hogy nyerhetünk.     

39 komment · 1 trackback

Címkék: közösség facebook csalás gondolatébresztő vízben

Mi sem vagyunk angyalok!

2011.07.29. 14:10 emberavizben

Az Ember a vízben kiválóan szerepelt a Vodafone Főállású Angyal versenyén. Tulajdonképpen csodálatos, hogy a 17 helyen végeztünk és beválogattak bennünket a legjobb 17-be is. Itt sajnos aztán kipotyogtunk, valószínűleg azért mert az országos szintű nagy alapítványokat többre tartották a bírálók. (persze minden és mindenki szubjektív. A kicsik mindig kisebb figyelmet kapnak és kevesebb támogatást.) 

Bevallom kicsit szomorú voltam, hogy nem jutottunk el az első 10 közé, mert így pont a lényeg veszett el, a bemutatkozás lehetősége. A pályázatok már csak ilyenek, szubjektív döntések születnek, hiszen emberek döntenek a saját szempontjaik szerint.

Egyébként aktuálisan éppen elindultunk további két versenyen is, a Budapest Bank Valóra Váltó Facebook akcióján és a Sanoma Startolj a Megújulásért pályázatán. Mivel a Sanománál a szavazatok száma nem nyilvános, ezért abban végül nem láttunk esélyt és nem fecsérlünk rá energiát továbbiakban. Maradt a Budapest Bank versenye, ahol jelenleg 10. helyen állunk. Itt szavazhatsz is ránk! :-)  

A célunk továbbra is a megvalósulás, s nem mondtunk le erről csupán azért mert nem nyertünk. De mi is a cél? Miért törjük magunkat, mit szeretnénk csinálni? Ez valószínűleg mindenkinek homályos volt eddig. Úgy döntöttem, most elmondom mindenkinek, hátha meglátjátok benne a nagy lehetőséget és mellénk álltok.

Látva, hogy mennyi ember van bajban, mennyien keresnek kiutat elkezdtük az Ember a Vízben blogot, amely ma annyira egyedi a hazai blog világban, hogy nem is találtak kategóriát neki az idei Golden Blog versenyben. (Az esélytelenek nyugalmával indultunk végül a hírek kategóriában - szavazás augusztusban :-) ) Mi karitatív közösségi blognak nevezzük, de a közösségi funkcióknak még koránt sem felel meg.



Szeretnénk egy nagyot lépni előre, főleg a közösség felépítésében. A blog egy élő közösségi oldallá szeretné kinőni magát, ahol a civilek bemutatják programjaikat, partnereket kereshetnek, aukciókat indíthatnak projektjeik támogatásra, megoszthatják tapasztalataikat másokkal.

Ehhez azonban először a hazai civil szervezeteknek kellene ráébredni, hogy ebben a világban egyre inkább csapatjátékká változik a karitatív működés. Egymás nélkül nem jutunk semmire. Akit nem ismernek, azt nem is támogatják. A kamu alapítványok ideje lejárt. Egyszerűen nincs pénz arra, hogy a megélhetési alapítványokat támogassuk.

Mindenki ismeri a problémát, de senki sem tesz ellene semmit. Ki kell jelenteni, jótékonykodni nem lehet úgy, hogy ha magunk is segítségre szorulunk. Ez az egyik alapprobléma. Szögezzük le, hogy a jótékonyság nem feltétlenül pénzről szól, nagyon sok esetben idő, szabad kapacitás, hozzáállás kérdése. Sok esetben segíthet az is, ha körbenézünk a szekrényünkben a számunkra már szükségtelen, de még jó állapotú dolgainkat továbbadjuk olyanoknak, akik igazán rászorulnak.  

A másik probléma sajnos az, hogy a kis alapítványoknak szinte semmi esélyük sincs a működésre, mert a kiírt pályázatokon nem nyernek, a közösségi oldalakon nem képesek nagy tömegeket mozgatni, így számos forrást el is felejthetnek.

Persze van megoldás. Ezt szeretnénk mi megvalósítani. Egy hely, ahol mindenki egyenlő esélyekkel indul. Megmutathatja magát, tevékenységét, programjait. Rajongókat, támogatókat szerezhet. Egy hely ahol karitatív célokra költhetnek a CSR célpontot kereső cégek. Egy oldal, ami összerakja végre a szétszórt mozaikokat és megmutatja milyen sokszínű a hazai karitatív világ. Nem tesz különbséget nem, hit, bőrszín tekintetében, s egyaránt támogat embert, állatot, környezetet. Nem egy újabb sziget szeretnénk lenni ebben a hatalmas Óceánban, hanem egy biztos pont, ahonnan érdemes elkezdeni a navigációt. 

Segítsetek ötleteitekkel, tervezzük meg együtt az első hazai karitatív közösségi oldalt, hogy mindenki megtalálja rajta a számára fontos dolgokat. Szedjük össze a fontos híreket, pályázatokat, keressünk együtt támogatókat, és informáljuk a segíteni vágyók sokaságát.

Hát ezen dolgozunk. Elég nagy feladat. Ehhez mi magunk valószínűleg kevesek vagyunk, de az Ember a Vízben csapata minden civil szervezettel szívesen lép partnerségre, akik megértik, hogy a céljaink közösek.

 

2 komment

Címkék: közösség gondolatébresztő pozitív karitatív vízben

Hang a telefonban

2011.07.20. 23:45 emberavizben

Jönnek a történetek szép sorban. Ezekből látszik, hogy mennyi mindenki végez segítői munkát önkéntesen.

Délután öt óra. Megérkezem. Amíg lepakolok a helyemre, és felveszem a fejhallgatómat, hallgatom a többi ügyelő beszélgetéseinek félmondatait: - „Szia, ez a Kék Vonal! Miről szeretnél beszélgetni?” - aztán csend, majd – „...és mit gondolsz, miért mondta ezt a barátod? Előfordult máskor is, hogy ezzel fenyegetett?” A másik oldalról: - „...most itt te vagy a fontos nem én, beszéljünk inkább rólad! Te mit gondolsz erről?”

A „civil” életemben anyuka vagyok, pénzügyi menedzser, akinek épp lejárt a munkaideje, háziasszony, aki vett egy kiló kenyeret otthonra, mire bekapcsolódik a gépem, átváltozom, itt most telefonos ügyelő vagyok. Önkéntesként gyerekeknek segítek, akik felhívják a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány éjjel-nappal hívható ingyenes telefonszámait.

Te mit gondolsz erről? – ismétlem el magamban. Amikor telefonos segítőnek képződtem,  sokat fejlődött az önismeretem, tanultam a gyerekek jogairól és szükségleteiről, tanultam kommunikációt, de talán ez volt az egyik legfontosabb, amit meg kellett tanulni, hogy hogyan legyek én kevésbé fontos egy beszélgetésben. Hogyan segítsek úgy egy gyereknek, hogy közben nem tukmálom rá az első kézenfekvő megoldást, ami eszembe jut, hanem segítem, hogy ő maga gondolhassa végig, mik a lehetőségei, hiszen ő van otthon a saját világában. Én még csak nem is látom őt, és abból a 10-20 vagy legfeljebb 40 percnyi beszélgetésből nem is merhetem bármiről azt gondolni, hogy az tényleg úgy van, ahogy én elképzelem, hogy az én megoldásaim neki is megoldások lehetnek.

 

Persze van már némi tapasztalatom. Nem esem kétségbe, ha felveszem a telefont és valaki torkaszakadtából beleordít, kellő humorral tudom kezelni, ha egy csoport gyerek azzal tölti a délutánját, hogy vicces történeteket találnak ki, figyelve, hogyan fogok reagálni arra, hogy Laci ellopta a tanárnő intimbetétjeit és körberagasztotta a padját vele. De akkor is tudok mit mondani, mikor egy vékony kislányhang elmeséli, hogy terhes és nem meri elmondani a szüleinek. Tudom, hogy mindig úgy kell felvennem a telefont, hogy egyaránt nyitott legyek egy vidám beszámolóra a nyári táborról és a legsúlyosabb krízisekre. Tudnom kell, mit mondjak, ha a hívónak öngyilkossági gondolatai vannak, mit ha súlyosan bántalmazzák otthon, mit, ha a drogokról kérdez és mit, ha a szexről. Meg kell találnom a hangot egy zokogva telefonáló kisiskolással is, egy dühös kamasszal, de egy kétségbeesett szülővel vagy egy aggódó nagymamával is.

De mégis minden alkalommal, mikor bejövök emlékeztetem magam, hogy most majd úgy kell nekifogjak a beszélgetéseknek, hogy megkérdezzem, te mit gondolsz erről. Közben kicsit anyuka leszek, mikor megbeszélem egy kisfiúval, hogyan tudná megmondani otthon, hogy rossz jegyet kapott, meg kicsit menedzser is leszek, amikor egy idősebb lánnyal végiggondolom, hogy igazándiból hova is szeretne továbbtanulni, meg háziasszony is leszek, mikor megmondom valakinek, hogy nem ég le a palacsinta. Nem hagyom kint az iroda előtt minden tudásomat és élettapasztalatomat, mert nagyon is kellenek ezek ide. Csak mindezt egy lépéssel hátrébb teszem, mint ahogy a való életben tenném és magamat lecsendesítve megpróbálok arra figyelni, hogy neki ott a vonal végén mi a fontos.

Nem volt könnyű ezt megtanulni, főleg nekem, aki amolyan mindent elintézős típus. De talán éppen ezért a kihívásért folytatom most is, hogy tudjak másmilyen lenni, legyen lehetőségem kipróbálni magamat egy más szerepkörben.

Az ügyelet végeztével, mintegy négy óra után összeszedem a holmimat, és kilépek az ajtón. Négy nem fogadott hívásom volt közben, gyorsan mindenkit visszahívok. A fiam otthon hagyta a kulcsát, megbeszélem vele, hogy milyen kulcstartót vegyünk, amit rá tud tenni a táskájára, anyámhoz be kell ugranom egy doboz gyógyszerrel, a főnököm hív (negyedszer..), mert fel akarják mondani az egyik szerződésünket, én nagy levegőt veszek, aztán mondom - valamilyen ajánlattal csak rá tudnánk venni őket, hogy meggondolják magukat..., szerinted?

Anyuka vagyok, háziasszony, pénzügyi manager egy nagy cégnél, meg telefonos segítő (nem csak) a Kék Vonalnál.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány önkéntesei évente több, min 50.000 telefonhívást fogadnak. Támogasd képzésüket, hogy még több gyerek és fiatal kaphasson segítséget tőlük!


Mégtöbb információ: http://www.kek-vonal.hu/

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: közösség gondolatébresztő pozitív karitatív

Indián tábor helyett bűnmegelőzés

2011.07.14. 00:39 emberavizben

Kaptunk egyből 3 történetet a Fatima Háztól. Megdöbbentőek, nem is tudom kommentálni.

Szeretném az érdeklődőknek megmutatni, hogy mennyire fontos a gyerekek táboroztatása. Nagyon sokan téves információkkal bírnak, ezért elsősorban leszögezném, hogy a táborok sohasem azonosak az üdüléssel egy tábor mindig valamilyen téma köré szerveződik így itt a játszva tanulást helyezzük előtérbe, van ahol nyelvet tanulnak, kézműveskedést, rajzolást, beszédtechnikát, lovaglást. Mi a bűnmegelőzésre tettük a hangsúlyt. Tudom, hogy ez igen keményen hangzik, de lássuk csak miből áll a bűnmegelőzés.

Abban megegyezhetünk, hogy ha mindenkinek bőven lenne pénze, és nem lenne stressz akkor kevesebb lenne az elkövetett vétség. Mit tehetünk mi? Pénzt adni nem tudunk, de szeretetet igen, és megmutatjuk a lehetőségeket. Mi a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozunk, akiknek nagyon alacsony az önértékelésük így elsősorban önbizalmat tanítunk, hogy higgyenek magukban. Ezen kívül a védjük, őket káros behatások ellen pld: TV reklámok. Megtanítjuk őket az alkotás örömére, a természet szeretetére a közösségi terek használatára és egy nagyon fontos dologra, amit életcél kitűzésnek nevezünk. Ezt a programot még nagycsaládos egyesületként kezdtük és most, mint alapítvány folytatjuk tovább.

Most egy ingatlant szeretnénk vásárolni vagy bérelni ahol hetente 120 gyerek tudna táborozni.

Három gyerek történetét szeretném leírni, hogy a kedves olvasó is meglássa ezeknek a programoknak a fontosságát. 

1. Vagány története
Az első gyereket nevezzük Vagánynak. Vele 10 éve ismerkedtünk meg egy tábor keretében nagyon aranyos és jól irányítható gyerek volt - sajnos minden irányba. A szülei elváltak édesanyja egyedül nevelt három gyereket sokszor megesett, az anyának nem volt munkája vagy olyan, ami nem fizetett, így nehezen tartotta el a gyerekeit. A 13-éves Vagánynak munkát kellett találnia, hogy némiképp segítsen a családi kasszába ezért került a kínai piacra segítőnek, ahol összeismerkedett nagyon vagány és menő srácokkal, akik belevitték őt az úgymond nagy életbe – fű, alkohol, dohányzás…stb. Mivel az egyesületnek még nem volt klubhelyisége így csak nyáron tudtunk behatóan foglalkozni a fiúval. Minden szeptemberben elkezdte az iskolát és aztán abba is hagyta a nyári jó hatás elfogyott a „nagymenő” haverok más irányba térítették, ez volt az ábra négy éven át. Szerencsére a nyári táborokba mindig eljött és így rövidebb hosszabb időre jó hatást tudtunk gyakorolni rá. A Vagány nevet azért kapta, mert minden táborba úgy érkezett, mint egy nagymenő bohém felnőtt. A második, harmadik napra már mindig rájött, hogy ez a társaság nem vevő az efféle stílusra. Szerencsére gyorsan elfogadta az új szabályokat. Szeretettel lehetett rá hatni. A feladatok elvégzésében első volt, mindig mindenben lehetett rá számítani. Alapvetően jó és okos gyerek, de nagyon szeret középpontban lenni egy csepp szeretetért mindenre hajlandó. Két éve boldogan közölte, hogy a COOP-os gyorstalpaló kereskedelmibe jár, amit a mi hatásunkra kezdett el és sikeresen be is fejezett. Ő az a típusú fiatal, akivel állandóan foglalkozni kell és örökké biztatni, megerősíteni különben elkallódik. Ismétlem a fiú nem rossz csak szeretet és barátság éhes, odahúzódik ahol törődést kap. Egy állandó táborhely az ilyen fiataloknak is segít, mert van közösségi tér ahol biztonságban irányítással, tud ki kapcsolódni és megkapja a megfelelő odafigyelést.


2. A másik fiú Csillagszemű.
Vele egy nagy családos téli táborban ismerkedtünk meg nagyon aranyos és jó gyerek volt. Két évvel később hirtelen meghalt az édesanyja. Kamasz fiú lévén eléggé nehezen dolgozta fel az eseményt, sajnos az érzéseit nem is igazán tudta senkivel megbeszélni. Teljesen elzárkózott a világtól tanulmányi eredménye romlott. Édesapja a család fenntartás érdekében egész nap dolgozott és jó szándékkal a nappali felügyeletet rábízta egy, az utcában élő nagycsaládos anyukára. Sajnos az a szülő sem volt felkészülve egy megkeseredett gyerekkel való foglalkozásra. Nem volt neki elég szeretete megértése, amire a fiúnak a legnagyobb szüksége lett volna. Talált új barátokat, akik vigaszt nyújtottak előkerült a fű, az alkohol és egyéb könnyű drogok. A felügyelőszülő akarata ellenére is segített ebben, mindenkinek elmondta, hogy Csillagszemű a világ legrosszabb gyereke naplopó és hazudik. A fiú igazodott ehhez és azzá vált. Már többet ment az iskola mellé, mint iskolába meg is bukott. Sajnos büntetésből a táborokba sem engedték el. Öt éve találkoztunk újra azóta, rendszeresen tartjuk a kapcsolatot.

Csillagszemű már nem drogozik sőt a szakiskolát is végzett. De még mindig szüksége van a rendszeres megerősítésre és a szeretetre.

3. Moncsicsi
A harmadik történet egy kislányról szól az ő neve Moncsicsi. Vele is egy táborban találkoztunk. Nagyon édes kislány volt gyönyörű sötétbarna göndör haj, hatalmas fekete szemek, édes kis kerek pofika. Édes anyjának késői gyermeke az apa nem élt velük a testvérei már felnőttek. Édesanyja munkanélküli és igen csak megkeseredett, Moncsicsivel nem úgy törődött, ahogy a kislánynak szüksége lett volna rá . Város és társadalom szélén, egy kisházban laktak. A kislány barátai innen kerültek ki a mintát is innen vette. A táborba tisztátlanul, piszkos ruhákkal érkezett, már az első nap mostunk rá. Nem ismerte az angol wc-t, sem a zuhanyt, kis- és nagydolgát hol az udvaron, hol pedig a zuhanytálcába végezte. Komoly meggyőzés eredményeként ült rá a wc-re, a tusolásra nem tudtuk rávenni. Sajnos ő csak egy évben tudott velünk táborozni, bár szeretett volna még jönni, de édesanyjának nem volt pénze az egyesületi tagdíjra sem, nem hogy a tábori önrészt kifizesse. Az egyesület vezetősége viszont nem járult hozzá, hogy ilyen feltételekkel is táboroztassuk a kislányt, akinek pedig nagy szüksége lett volna a tanulásra.

A Fatima Ház Alapítványnál viszont másként működik a dolog, itt pontosan az ilyen gyerekeket szeretnénk segíteni. A lehetőségeink viszont korlátozottak hely és pénz hiányában, évente csak 1-2 pályázaton tudunk nyerni. Ezért van szükségünk egy saját házra amit feltudunk újítani és ahol rezsi költségen, tudunk foglalkozni a gyerekkel és a fiatalokkal.

Kérjük, támogassák a jövő generációját!
Az Alapítvány honlapja:
www.fatimahaz.shp.hu

Levélírónk nem küldött bankszámla számot, a cél azonban szerintem jó. úgyhogy én azért ideteszem ha valaki szívesen segíteni nekik: OTP IBAN: HU97 1173 5005 2054 1640 0000 0000
 

Szólj hozzá!

Címkék: közösség gondolatébresztő pozitív karitatív vízben

Buddha nap :-)

2011.07.06. 08:16 emberavizben

Nem gyakran írok magamról, de most úgy érzem érdemes megosztani a tegnapi napot. Alapvetően jól alakulnak a dolgaim mostanában, majdnem kész a ház - na jó még jön a gázszerelő, fel kell építeni egy cserépkályhát, ki kell festeni, de úgy nagyjából látszik, hogy hol az alagút vége. :-) Ez mindenképpen sokat segít abban is, hogy végre más dolgokra is tudjak koncentrálni.

Jó szokásomhoz híven most is 42 dologban merültem el és kezd a 24 óra kevés lenni mindenre, de ez így jó. Tegnap rájöttem, hogy mennyire kell hinni saját sikerünkben, és hogy mennyire fontos, hogy ez be is teljesüljön, mert akkor az ember szárnyakat kap a vágyaihoz. :-) Aki olvassa a blogot, vagy barátom ismerősöm, tudja, hogy az elmúlt hónapban sokat foglalkoztatott a Vodafone Főállású Angyal pályázata. Kezdetben a feleségem azt mondta dilis vagyok, hogy ennyire komolyan veszek valamit, de aztán belenyugodott, hogy ha valamibe belepotyogok, akkor azt végigcsinálom.



Nem is gondoltam, hogy ennyire jól fog teljesíteni az Ember a Vízben projekt. Nagyon meglepődtem, amikor azt tapasztaltam, hogy az első 10-be is bekerültünk. Persze le is tört, az hogy nem voltak egyenlők az esélyek minden esetben, hiszen hogy is versenyezhetnék egy Baptista Szeretet Szolgálattal, vagy egy Vöröskereszttel. Az első három helyre tisztán tudtam, hogy nincs esélyünk. Noha a verseny közepén a hetedik helyig verekedtük fel magunkat, a nagy számok törvénye alapján majd ötszáz nevező közül bőven akadt, aki körbeküldte az egyetemi és egyéb listákon s pillanatok alatt lejjebb tolta az addig jól szereplőket. Nem baj - gondoltam. A cél jól szerepelni és ismertséget szerezni a blognak. A megszerzett 528 szavazat komoly civil szervezeti támogatás nélkül hatalmas eredmény. Végül a 17 helyre volt elég, ami nagyon jó szerintem.

Sokat segített a média, meglepő volt, hogy ennyi figyelmet kaptunk és ezúton is köszönöm ezt azoknak a barátaimnak, kollégáimnak, akik az Ember a Vízben történetében hírértéket láttak. 

Rengeteget segítettek a barátaim, akik bizonyos pillanatokban szinte jobban hittek a sikeremben, mint magam. :-) Végül, de nem utolsó sorban a családomnak is köszönettel tartozom a türelemért, amit esténként tanúsítottak, amikor újra és újra leültem kampányolni. A 2,5 éves kisfiam valamikor a kampány közepén megkérdezte: Apa te most dolgozol? Nem tudtam neki válaszolni...

Tegnap - a Buddha napon - este hatkor megjött a telefon, hogy beválasztottak az elődöntősök közé. Hihetetlen érzés volt, amit még ma is csak ízlelgetek. Köszönöm, hogy ennyien bíztok benne, hogy a bizalmatokat valami olyanra váltom, ami másoknak is segíthet. Ez nekem nagyon fontos. Igyekszem megfelelni az elvárároknak és megteremteni azt amit megálmodtam, hogy valódi segítő közösséggé válhasson az Ember a Vízben, a ti segítségetekkel.





 

Szólj hozzá!

Címkék: közösség gondolatébresztő pozitív karitatív

Tombolázzunk Bogiért!

2011.06.27. 15:00 emberavizben

Segítenél, most megteheted! Egy nagyon beteg kislány gyógyulásáért indított tombolára invitálunk. Mi most sem gyűjtünk kupakokat, inkább valódi segítségre buzdítjuk olvasóinkat!

A nyári hőséget Bogi és édesanyja kórházban tölti. A kislánynál év elején megállapított csontrák miatt még fél tucat kemoterápiás kezelés vár, úgy, hogy egy nagyon nehéz műtéten már túlesett. A család minden anyagi tartalékát elhasználta, így rajtunk a sor, hogy segítsünk.

Természetesen mi is ott leszünk szerdán, a Corinthia Hotelben (Erzsébet krt. 43-49.) június 29.-én 10 és 12 óra között, azon a tombolán, amelyet Bogiért és a családjáért hirdettek meg azok a szervezetek, amelyek igazán szeretnének segíteni.



Információink szerint a 300 forintos jegyekből már igen sok elfogyott, s mi is azt szeretnénk, hogy ha még ennél is több fogyna. A másik oldalon pedig gyülekeznek a felajánlások azoktól, akik ezzel szeretnék segíteni Bogiékat.

Bogi anyukája, Meső a Születés hete főszervezője, számos anyagi felajánlást is kapott az internetes összefogás hatására, s ha te is szívesen támogatnád a családot az alábbi bankszámla számra utalhatod a felajánlásodat.
Még több info: http://www.facebook.com/event.php?eid=215588718473972

Kobza Zsuzsanna (Meső)
Budapest Bank
10100840-26754900-01000008

Mellékelem Meső barátom – az anyuka levelét…

Január eleje volt. Bogi néptánc után fájlalta a vállát. Táncos baleset, partnere a forgatásnál erősebben rántott rajta. Említett testtájék másnap délutánig folyamatosan duzzadt-dagadt, láz társult mellé. Iskolába természetesen nem engedtük. Konzultáció a háziorvossal, inkább hozzá már mégsem, azonnal menjünk a Madarászba.

A sebészetről a röntgenbe, onnan az ultrahangra, aztán egy onkohaematológus szakember kezei közé. A feltételezett diagnózis ránk szakad: ewing szarkóma, rosszindulatú daganat, vagyis a csontrák egyik főleg kamasz gyermeket érintő példánya, amely a bal lapockát tönkretette.

A további vizsgálatok visszaigazolták a kórságot, mi pedig megadva magunkat a fájdalomnak és tehernek, összekanalazva pozitív gondolkodásunk minden morzsáját, elindultunk az úton. De, mintha inkább az út haladt volna át rajtunk. Az első jó hír, amibe belekapaszkodhattunk: nem voltak áttétek.

Nem titkolóztunk. Gondoltuk, a családtagok és a barátok segítségével könnyebb lesz egyrészről feldolgozni, megérteni, elfogadni, másrészről átalakítani az életünket. Rákos gyermeket ápolni egyet jelent a család addig megszokott rendjének és nyugalmának totális felborulásával.

Anyaként beköltöztem lányommal a kórházba. Naptáromtól, amelytől addig függtem, s amely jelezte, melyik nap hol tartok csoportot, avagy előadást, egyik pillanatról a másikra elszakadtam. Hamar felfogtuk a tényt, ami szerint egykeresős családdá váltunk.  Munkáimnak csak töredékét tudtam átmenteni, s innen a kórházból, internet segítségével elvégezni. Mindemellett albérletben lakunk, és nem Bogi az egyedüli gyermekünk.

Mire elkeseredhettünk volna, megkezdődött a csoda. Minden szinten. Első naptól vezetett zártkörű blogomra egyre többen iratkoztak fel, s így napról napra pontosan láthatták, hol tartunk, mire van szükségünk, milyen kérdéseket teszünk fel önmagunknak, orvosainknak és az egész univerzumnak.

Áradni kezdett felénk az áldás pénz, összeköttetések, gyógymódok és receptúrák, ruhaadományok, biotáplálékok, étrendkiegészítők, rákdiétához szükséges élelmiszerek, imák, véradás, mindenféle tárgyi ajándékok és játékok és alkotó eszközök (Bogi nagyon kreatív) formájában.

Ismerősök alapítványai kezdtek pénzgyűjtésbe, s lett hirtelen mindenünk, amit csak a gyógyításhoz és a kemoterápiák között otthon együtt töltött napok megoldásaihoz fontosnak véltünk. Megfogalmaztuk, s szinte még ki sem mondtuk, már ott volt előttünk minden.

Egy darabig igyekeztünk pontos könyvelést vezetni, s rendre pontosan mindenkinek kifejezni hálánkat. Aztán egy idő után úgy éreztük az áldás annyira elborít minket, hogy képtelenség többé analizálni a történteket. Annál is inkább, mert az adományokon feltűntetett nevek jó része már ismeretlen volt. Vadidegen emberek bíztak az információban, igen, igaziak vagyunk, valóságos nehézségekkel. Egyszerűen megadtuk magunkat az áramlásnak, és megfogadtuk, amint tehetjük, mi is segítünk majd másokat, ugyanilyen magától értetődő módon, mindenből, amink van, s ami megosztható.

Bogi az elején nem akarta elfogadni az adományokat. Mondván, ezek az emberek nélkülözni fognak, ha a mi bajunkat segítik, nekik is szükségük van javaikra. Mai napig őrzöm szívemben a mondatot, ami egyszer csak kiszakadt belőle: „Anya, ennyi jó ember nincs is!”

De van. És ez a sok jó ember megtanított minket, hogyan válhatnánk mi is jobb emberekké. Bogi túl van hat kemoterápián és a daganatos lapocka eltávolításán. Még egy félév körülbelül, s remélhetőleg újra a „régi” lesz. Addig pedig hála szívünkben minden eddigi és eljövendő segítségért.


…….
Eddig a levél... Azt gondolom érdemes csatlakozni és segíteni...
Akkor találkozunk a tombolán szerdán?


Végül, de nem utolsó sorban, egy szolgálati közlemény…

Elindultunk a Facebookon elindított Vodafone Főállású Angyal pályázaton, amely három nap múlva - június 30.-án záródik. A 380 projekt közül az Ember a Vízben valahol az első 10 között tartja magát, de a verseny igen szoros, ezért szívesen vennénk, ha szavazatoddal te támogatnád terveinket!

Az alábbi linken szavazhatsz is ránk, vagy megoszthatod projektünket barátaiddal!
http://apps.facebook.com/foallasuangyal/?showproject=12
Jó esélyünk van nyerni, ha te is segítesz! Segíts, hogy segíthessünk!

Végül egy kis film, hogy mit is szeretnénk és hogyan...

2 komment

Címkék: közösség gondolatébresztő pozitív karitatív vízben

Egy lakóotthon, kilenc ember, tizennyolc termék

2011.06.17. 17:00 emberavizben

Ettél már olivaolajban álló aszalt paradicsomot? Esetleg vörösboros aszalt meggyet? Megjelent előtted a külföldi nyaralásod képe, vagy egy éttermi terített asztal? Talán igen.

El tudod képzelni, hogy ezeket a termékeket Magyarországon készítik értelmi fogyatékos és autista felnőttek? Válogatják, aszalják, csomagolják szívvel-lélekkel.

Az Esőemberekért Egyesület tatai, Szent Gergely Lakóotthonában kilencen vesznek részt a lakhatáson kívüli felnőttképzésben, amely során a munkába állásukat, a munkában maradásukat segítik az egyesület munkatársai.



A foglalkoztatást az egyesület által alapított Help Nonprofit Kft, védett műhely szervezeti keretei között biztosítják. Itt az állami támogatás a fogyatékos személyek bérének és közterheinek 75%-a, valamint két segítő bére és járulékai. Ezen kívül mindent: a bérek hiányzó részét, alapanyagot, rezsit, működési és fenntartási költségeket ki kell termelni.

Ezért a valós piaci igényekre igyekeznek reagálni, olyat készítenek, ami valóban jó, minőségi, szép, ezért az emberek nem sajnálatból veszik meg, hanem azért, mert finom, gusztusos és egészséges. Ezen a gondolatot alapul az egész termelésük, amelynek folyamatai részekre bonthatók és illeszthetők az autista foglalkoztatottak képességeihez.

A munka számukra nem csupán pénzkereseti lehetőség, hanem a rehabilitációs és pedagógiai folyamat természetes része.

Az egész évi munka után a lakók júliusban nyaralni mennek Balatonmáriafürdőre egy hétre. A Bónusz Brigád támogatása ehhez nagyon jól jönne. A lakóotthonban élőknek nincs más lehetőségük a nyaralásra, a pihenésre, pedig ők is keményen dolgoznak minden nap.

Segítsünk együtt, hogy megismerhessék a lakóotthonon kívüli világ szépségeit és örömeit! Ők cserébe minden termékükkel a nyár ízeit varázsolják az asztalunkra!

Elérhetőség:

Esőemberekért Egyesület
2890 Tata, Fürdő út 24.
Web: http://www.esotata.hu/
E-mail: esotata@t-online.hu
Telefon: 06-34/589-685; 06-20/344-5243

A termékek megvásárolhatók:
Közvetlenül az egyesületnél, vagy a http://www.fruitofcare.com oldalon keresztül.

Szólj hozzá!

Vodafone angyalkodnék

2011.06.05. 10:38 emberavizben

Június végéig tart a Vodafone főállású angyal versenye, ahol mi is elindultunk. A folyamatosan bővülő jelentkezőszám mellett az Ember a Vízben támogatói kiváló szavazataikkal projektünket folyamatosan az első húsz között tartják.

Create your own video slideshow at animoto.com.


De miről is van szó, kérdezhetnétek... Az Ember a vízben igazi karitatív közösséggé szeretne válni. Jótékonysági aukciókkal, közvetlen segítség lehetőséggel és minden olyannal, ami valóban segíthet a bajbajutottakon.

 

Ehhez természetesen szükségünk lesz támogatókra, és sok munkára.



Sokam megkérdezték miért csináljuk, miért pont minket válasszanak?

Azért érdemes az Ember a vízben-re szavazni, mert egy olyan közösséget építünk, amely a civileket és a magánembereket egyaránt segíti a támogatások összegyűjtésében.
Jelenleg a civilek többségének nincs igazi lehetősége, hogy pénzt gyűjtsön. Mi egy felületet kínálunk a bemutatkozásra, és segítséget arra, hogy az alternatív médiában híre legyen az arra érdemes kezdeményezéseknek. Karitatív közösséget építünk azok számára, akik segítségre szorulnak, támogatunk minden környezet- és állatvédelmi kezdeményezést!

Nagy örömömre rengeteg barátom kérés nélkül is megosztotta a kezdeményezésünket. http://apps.facebook.com/foallasuangyal/?showproject=12

Az Ember a Vízben számít a te szavazatodra is, kérlek segítsd a projektünket a Facebookon! Köszönjük!

Szólj hozzá!

Címkék: közösség gondolatébresztő pozitív karitatív vízben

A „portás bácsik”

2011.05.15. 22:13 emberavizben

A következő történetet L.Ritoók Nórától kaptuk. A Nyomor széle című blogjában a mély-szegénység problémájával foglalkozik. Minden tiszteletem az elkötelezettségéért.

Pár éve figyelem ezt is. Mert sokáig nem voltak az általános iskolákban ilyen munkakörök. Sok iskolában ma sincsenek. De gyakoriak ma azokban az iskolákban, ahol magas a cigány, a HHH gyerekek aránya. És a munkájuk is eltér kicsit a „portás bácsiétól”, bár a gyerekek így hívják őket. Sokkal inkább a biztonsági őrre emlékeztet. Az általános iskolákban.

Amikor esélyegyenlőségi szakértői munkám során sokfele megfordultam, akkor tűnt fel ez az egész. Azokban az iskolákban találkoztam először velük, ahol kulcsra zárják a bejárati ajtót. Belülről. Iskolaidőben. Amikor rákérdeztem, miért, egyértelmű volt a válasz. - Hát, hogy ne jöjjenek be a szülők. Azok. Tudja, a cigányok.

Akkor, ott, csak ennyit érzékeltem. Hogy nyitják-zárják az ajtót. Kicsit furcsálltam, hisz a szülői házzal fenntartott partneri viszonnyal (ami kiemelt sikerterület minden SZMSZ-ben, MIP-ben) nem igazán van ez összhangban, de hát annyi minden nem úgy van, ahogy azt a törvények, dokumentumok előírják...

Aztán már figyeltem őket. Volt, ahol még külön érdemként tüntették fel az alkalmazását, a település példaértékű integrációs munkája csúcsaként. Mert erre cigányt alkalmaztak. Természetesen a közfoglalkoztatás keretében. Jól megtermett, nagyhangú férfit.

Először még irigyeltem is…milyen jó, hogy így be tudják vonni őket. Aztán, amikor beleláttam, kiderült, nem pontosan így van. Az ő feladatában nem a cigánysága, a tolerancia ténye a fontos, sokkal inkább a fizikai ereje. Mert azokat a gyerekeket, akikkel a tanárok órákon nem bírtak, ő fegyelmezte meg. A saját eszközeivel. Néha ott ültek a folyosón vele egész órán át. Gyakran többen is. Így volt fenntartható a rend. Tanulás? Az ebbe az adott gyerekeket illetően nem fért bele. Csak a felügyelet.

Friss élményem most két ilyen emberrel volt. Az egyikük egy városszéli iskolában dolgozik. Az ajtóra ügyel. Az anyák napjára érkező anyukákat szúrós szemmel vizslatva, egyenként engedi be. Főleg a cigányokat. Lehangoló, az ünnepi hangulattal össze nem egyeztető ez. De nem zavarja. Úgy tűnik, senki nem találja ellentmondásosnak. A pedagógusok sem, és az anyukák sem. Halkan, lesütött szemmel besomfordálnak az ajtón. Szigorúan egyesével.



A másik egy kisváros alsó tagozatos iskolaépületében felügyel. Amikor befordulok a suli elé az autómmal, a gyerekek már várnak. Zömük cigány. Izgatottan, és nyilván túl hangosan örülnek, integetnek az ajtó üvegén át. Mire beérek, elparancsolja őket onnan. Jobb, ha nem hallom a szavait.

Aztán, mikor benyitok, már áll az aula közepén, mint egy kiképzőtiszt, terpeszállásban, hátrakulcsolt kézzel, és mereven néz előre. A gyerekek a folyosó sarkánál kukucskálnak, suttognak. Amikor belépek, kettő nem bírja, elém rohan. Közben rásandítanak a „portás bácsira”. Annak arca rezzenéstelen. Természetes, hogy amikor elhaladok mellette, nekem sem köszön. Persze én köszönök. Előre is. Mert úgy illik. Akkor morog valamit.

Ő is azért van alkalmazásban, hogy segítse a rend fenntartását. Fizikai erejével, hangjával. A legfontosabb alkalmazási feltétel az lehet, hogy tartsanak tőle.

Nem kimondottan gyerekközpontú munkakör. Nem is ez a célja. Hanem annak az egyre növekvő problémahalmaznak a kényszerrel történő visszaszorítása, amivel az iskola nem tud mit kezdeni. Igen, szándékosan írom így: visszaszorítása. És nem a megoldása. Sokkal inkább az elfojtása bent, majd kiszorítása az iskola falai közül. Mintha attól bármi is megoldódna!

Most ez az irány körvonalazódik. Lehet: a közoktatási törvénytervezet készítőinek figyelmébe kellene ajánlani ezt a munkakört. Mondjuk a fejlesztő pedagógus helyett. Ráadásul ez jól harmonizálható lenne a 30 napos közfoglalkoztatással. Hiszen semmi sem kell hozzá, csak egy kigyúrt férfi, akinek nagy hangja van. Ilyen meg mostanság van munka nélkül elég…

L.Ritók Nóra

Köszönjük a történetet! További erőt és kitartást kívánunk az Igazgyöngy Alapítványnak!
Továbbra is várjuk azok történeteit, akik hisznek benne, hogy van kiút a legmélyebb kátyúból is.

1 komment

Címkék: gondolatébresztő pozitív karitatív vízben

Kutya egy világ ez!

2011.05.03. 08:28 emberavizben

Jönnek a levelek... Nagyon jó. A Bónusz Brigádos történetíró pályázatunk igazán jól működik. Van aki segíteni szeretne, van aki segítségre vágyik. Igyekszünk mielőbb leközölni a leveleket, hátha eljut azokhoz az üzenet, akik tenni akarnak egy olyan világért, ahol nem mondhatja senki, hogy kutyába sem veszik.

Mondhatta Szirom, Szivi, Szibi, Szimba, Szimat és Szikra, a hat labrador-szetter keverék kölyök, akiket kihajított anyjuk egy bálarakásba szült, úgy 5 hónapja Röszkén. Ki tudja, a vemhes, kitett állat meddig kóborolt étlen-szomjan, hogy olyan helyet találjon kölykeinek, ami védett a hidegtől és az emberi aljasságtól. Itt talált hát átmeneti otthont és kiskutyáival itt éldegélt. Etetésükről egy jószívű hölgy gondoskodott, a hidegtől anyjuk melege óvta őket. Aztán elkezdtek cseperedni, ugatni és legfőképp szemet szúrni.

Gondot jelentettek a környéken élőknek, így nem maradhattak. Több befogóakció kudarcot vallott, legfőképp a vérmes mama miatt, aki élete árán is védelmezte kölykeit, ahogy tenné ezt bármelyik anya, függetlenül attól, hogy négy, vagy netalán két lába van. Az anyát, aki oltalmazta őket, így a kölykök szeme láttára lelőtték. Ez tovább nehezítette a munkát, hisz az árván maradt, rémült kölykök ezután mondanom sem kell, mennyi bizalmat tápláltak velünk, emberekkel szemben, függetlenül attól, hogy mi segíteni és nem ártani akartunk kis lényüknek. A kalandos kutyamentős-befogó akcióban volt esőben ázással kísért szalmabálában kúszás, sírás-rívás, betoncsőből kirázás, rókalyukból kiásás és még sok elképesztő manőver. Két nap leforgása alatt a még ott lévő hat kölyök összefogása sikerrel járt. Négyen a Tappancsos autóval, két másik ölben utazott a szegedi Tappancs Állatvédő Alapítvány biztonságot jelentő menhelyére, ahol nem csak átmeneti otthont, hanem szerető családot is találtak a gondozók és önkéntes segítők között.



A kutyák sok száz évvel ezelőtt elkövettek egy hatalmas hibát. Bizalmukba fogadták az embereket. Sajnos ez a bizalom nem válogat, mert kutyáink azokat is részesítik benne, akik érdemtelenek erre az értékes, szeretettel teli fantasztikus kapcsolatra. Aki kutyát választ, családot választ. Gondoskodást ad, cserébe feltétlen, és életen át tartó elfogadást, hűséget, szeretetet kap, s ennek ellenére hányszor hallani kegyetlenségről, bántalmazásról, legyengült, kóborló, önmagáról gondoskodni képtelen állatokról, akik ki vannak téve az emberi aljasságnak.

Kutyák életéért, jogaiért küzdeni egy olyan világban, ahol az emberek gyakran egymáson is átlépnek, küzdelmes vállalkozás. A kegyetlen, felelőtlen embereket megváltoztatni sajnos nem tudom, mint ahogy az alvó lelkeket sem tudom felébreszteni, és néha valóban elvesztem a hitet bennünk, emberekben.

Ezt a hitet a Tappancs Tanya vezetője és az ott dolgozó önkéntesek adták vissza. Ezek az emberek úgy küzdenek a kutyák életéért, mint az anyák a gyermekeikért, erőt és fáradtságot nem kímélve dolgoznak, hogy ezek az ártatlan életek biztonságba kerüljenek. A menhelyre érkezve 274 négylábú bizonyítékot láttam arra, hogy az emberek mennyire érdemtelenek tudnak lenni az állatok bizalmára, ugyanakkor 274 négy lábon járó bizonyítékot jelentenek ők arra is, hogy van még emberi jóság, és léteznek elhivatottak, akik segítségével ezek az állatok megmenthetők. Kutyáink a menhely biztonságában családra, a menhelyvezető személyében pótmamára leltek, s közülük hárman azóta már be is gazdisodtak.



Hat kutyánk története persze csak csepp a tengerben a Tappancsnál, hisz ahány kutya, annyi sors, annyi történet, annyi feladat. Parvó, kullancscsípések okozta sárgaság, rüh, gyulladások, és számtalan egyéb betegséggel küzdő, legyengült, kutya gyógyult már meg a kezük által a menhelyen, és kapott vissza egy egészséges, bizakodással teli életet. A munka, amit ők végeznek csodálatra méltó és felbecsülhetetlen. Az ott dolgozóknak hála számos kutya nyeri vissza az elveszett hitét az emberekben. A szegedi Tappancsosok már bizonyítottak, most rajtunk a sor, hogy támogassuk őket, és a 274 menhelyi kutyát. Bizonyítsuk be közösen, hogy létezik összefogás, létezik emberi jóság, és hogy érdemesek vagyunk a több száz éves, kincsnél is értékesebb dologra, a kutyák bizalmára.

Zsófia

Tappancsék is várják a segítséget, mi meg a történeteket. :-)

Ha segítesz beszavazni az Ember a vízben projektet a Vodafone Főállású angyalának a Tappancsot is segíted! Szavazz itt! http://apps.facebook.com/foallasuangyal/?showproject=12

1 komment

Címkék: közösség kutya gondolatébresztő pozitív karitatív vízben

Táborozni jó!

2011.04.28. 09:27 emberavizben

Elindult a közös munkánk a Bónusz Brigád jótékonysági aukcióival, amelyben alapítványok és szervezetek, segítők és megsegítettek levelét várjuk történetekkel.

Segíts, hogy segíthessünk! felhívásunkra, megérkezett az első ajánlás, aminek nagyon örültünk. A történet igazi aktualitása, hogy közeledik a nyár és reméljük sokan választják a szürke betondzsungel helyett azokat a lehetőségeket, amelyek lehetőséget adnak a történetben szereplő "kalandok" átélésére.

Kedves Brigád és Ember a Vízben!

Egy anyuka vagyok Óbudáról, az aktuális jótékonysági licit alatt olvastam, hogy küldhetünk történeteket alapítványokról, amelyeket érdemesnek tartunk arra, hogy támogató aukciót indítsatok nekik.

Az eddig támogatott alapítványokat szinte mindenki ismeri, én kifejezetten olyat szeretnék ajánlani, amelyet annyira nem ismernek sokan, viszont kifejezetten jól jöhet nekik a támogatás. Egy véletlen folytán ismertem meg én is a tevékenységüket, amikor tavaly gyermeknapon Csobánkára kirándultunk. A varázslatot pilisi völgyben fekvő faluban egy olyan fergeteges gyereknapi rendezvénybe cseppentünk bele, ahol a falu apraja-nagyja együtt dolgozott a kicsik legnagyobb örömére. Annyi érdekes programot szerveztek, hogy végül szinte az egész napot ott töltöttük. Volt bábelőadás, lovagi torna, állat simogató, népi játékok és kézműveskedés egyaránt, szóval jól érezhette mindenki.



A programot egy helyi alapítvány az Életvirága szervezte, amely év közben egy kicsi családi napközit, nyáron pedig gyerektáborokat működtet a faluban. Úgy döntöttem elviszem a gyerekeimet egy ilyen Pest közeli gyerektáborba. A nyári szünet, ha nincsenek nagyszülők sokunknak okoz problémát. Nagyon távoli táborba sem akartam küldeni őket, hát kapóra jött egy ilyen lehetőség.

A gyerekeim a táborban népi játékokat tanultak, festettek, agyagoztak. Rengeteget kirándultak, miközben megismerték a gyógynövényeket. A sokat báboztak és énekeltek.
Mindezt egy olyan falusi házban, ahol a háziak maguk termelik a zöldségek egy részét, a pitypangból szirupot főznek és a tavalyi csipkebogyóból gőzölgő tea készül. Az ebédnél mindenki együtt eszik, az ételek egészségesek és mégis táplálóak.

Gyerekeimnek a legnagyobb élményt talán mégis a háziállatok okozták. Óbudai gyerekek ritkán találkoznak kecskékkel, birkákkal, kismalacokkal. Nem nagyon szoktak nyulakat, csirkéket etetni, s ez szerintem nagyon hiányzik a városi gyerekek tapasztalataiból. A tábori élet persze kisebb lila foltokkal is jár, de mivel mindegyiknek külön története volt, igazán büszkén meséltek a „harci sérüléseikről”.

A gyerekeim városi gyerekekként indultak el a táborba, s komoly kalandozóként kerültek haza. Nagyon hálás vagyok érte a szervezőknek, így táborozási szezon előtt jó szívvel ajánlanám az Életvirága alapítványt a Brigád aukciói közé.

Üdvözlettel
...


Nagyon nagy szükségük lenne a közösségek támogatására az ilyen kis alapítványoknak is, hiszen csekély anyagi kereteikből nem telik óriásplakát kampányra, TV kampányra és hasonlókra... a feladatukat ennek ellenére nagyszerűen elvégzik. Segítsük őket! 

További info Az Életvirága blogján...
 

Szólj hozzá!

Címkék: közösség gondolatébresztő pozitív

Küldj történetet, hogy segíthessünk!

2011.04.12. 14:28 emberavizben

Nagyszerű hírem van! Az Ember a vízben csatlakozik a Bónusz Brigád jótékonysági aukciószervező csapatához, így innen is egy kattintással elérhető lesz az éppen folyó jótékonysági aukció!

Sőt! Látogatóink, is beleszólhatnak, hogy ki legyen a következő támogatott, ehhez mindössze ajánlani kell egy szervezetet, alapítványt, akit érdemesnek tartanak erre. Az ajánlás legjobb módja, egy saját történetet, amelyből kiderül konkrétan miben segített az illető szervezet. A jó történetek üzenete egyértelműen segít másokban is felébreszteni az együttérzést, a támogatási kedvet.



A három hónapja elkezdett a karitatív programban eddig a Peter Cerny alapítvány több mint 700 ezer, és a Rex Kutyaotthon 300 ezer forintnyi közösségi támogatás mellé 100-100 ezer forint került, amely levonás nélkül a támogatottak számlájára került.

Aktuálisan éppen a Kézenfogva Alapítványnak gyűjtünk. Az ehavi segítő aukció célja az értelmi és halmozottan fogyatékos gyermekek és felnőttek támogatását célzó alapítvány működését segítsük közösen. Az aukciók egy hónapig tartanak, s minden hónapban újabb szervezetre igyekszünk ráirányítani a figyelmet. Mivel számos szervezet létezik, jó részük munkájáról igen keveset tudunk, s a beérkező történetek pont ezek munkáját segíthetik jobban megismerni.

Szervezetek, alapítványok is jelentkezhetnek nálunk, s reméljük, hogy ezek tevékenysége során felhalmozódott jó történeteiket hamarosan közzétehetjük mihamarább. Természetesen várjuk továbbra is azok történeteit is, akik valamiért bajba jutottak, s reméljük, hogy a blogon keresztül ők is találnak támogatókat, megoldást!

Az Ember a vízben történetei eddig is azokról szóltak, akikről általában a média nagyon ritkán emlékezik meg. Meséld el a világnak a saját történeted, küldd el nekünk, hogy segíthessünk!

Szólj hozzá!

Címkék: közösség gondolatébresztő pozitív karitatív

Segitsünk nekik!

2011.03.26. 13:00 emberavizben

Alakulnak a dolgok. Egyre többen látják, hogy segíteni kell. Még az olyan egyébként számomra teljesen ellenszenves Való Világ is megmozdult abba az irányba,hogy segíteni kell. A televízió persze könnyen teheti, hogy segít hiszen sokakhoz jut el, de totálisan hiszek benne, hogy mindenkinek a saját szintjén kell megtenni mindent azokért, akik helyzete mostanra annyira megromlott, hogy nincs hol lakni, nincs mit enni.

Egyre inkább érzékelem, hogy ahogy romlik az országban a helyzet, annál nagyobb a segítőkészség, annál inkább összefognak a helyi közösségek, segítik egymást a barátok.

A mai bejegyzés mások segítő kezdeményezéseit szeretné a figyelmetekbe ajánlani, mert ha a cél közös, egymást is segítenünk kell. Mi mostanában két aktuális akcióra is odafigyelünk, az egyik az immáron negyedszer megrendezésre kerülő és egyre sikeresebb Segítsüti aukció, a másik a Bónusz Brigád nemrégiben beindított havi rendszerességű jótékonysági aukciója.



Nagyon sok jó emlékem van a gasztro bloggerek első jótékonysági aukciójával kapcsolatban, valamilyen szinten - külső segítőként - magam is végigizgultam, s az első hazai Facebook raongói oldallal is megtámogatott jótékonysági aukciót. Az elmúlt években egyre sikeresebbé váló gasztroblogger aukció aktuális támogatottjai a Down Egyesület lesz. A cél, hogy fejlesztőházukba az általuk szükségesnek tartott fejlesztőeszközök, bútorok, stb. tudják megvásárolni, az idei 27 sütitulajdonos ezekhez szeretne hozzájárulni a Down-szindrómás gyerekek képességfejlesztéséhez. 2011. március 30-án, szerdán fognak megjelenni a sütis bejegyzések a Segítsüti oldalán és három napig lehet majd rájuk licitálni.

A másik nagyszerű kezdeményezés a hazai akciós vásárlás fenegyerekeinek az oldalán indult havi rendszerességű jótékonysági aukció. A Bónusz Brigád immáron második aukciója még néhány napig a Peter Cerny Alapítvány számára gyűjt támogatást.  

A Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért javára történő felajánlásokat a Bónusz Brigád további 100.000 forinttal egészíti ki. Az aukcióban 100 forintos kuponokat vásárolhatnak meg a támogatók, s persze mindenki korlátlan számú kupont vásárolhat. Az aukció oldalak látogatói így a számukra hasznos olcsóbb szolgáltatások mellett nagyszerű, karitatív lehetőséget is találhatnak az oldalon.

Az Ember a Vízben csapata továbbra is várja a leveleiteket, történeteiteket, sőt ha valamely oldalon jótékonysági kezdeményezést láttok, vagy indítottatok, azt is szívesen megosztjuk az olvasóinkkal. Címünk továbbra is emberavizben@gmail.com

Szólj hozzá!

Címkék: közösség gondolatébresztő pozitív karitatív

Üzenet a világnak: „Az életem egy mese”

2011.03.18. 08:00 emberavizben

Azt hiszem megérkezett a blog eddig legmegdöbbentőbb levele. A sztori egy része a szemem láttára zajlott a Facebookon. Fanny 48 órán belül jutott laptophoz egy barátoknak körbeküldött üzenet hatására. Rákattintottam Fanny oldalára és egy gyönyörű fiatal lány nézett rám, egy kerekesszékből. Hmm... Igazságtalan az élet, gondoltam és írtam Fannynak, hogy írja meg a történetét. Megírta. Én meg közreadom, mert ezt el kell olvasni mindenkinek. Íme a levél Fannyról...


Az életem egy mese, egy boldog mese. Az kezdetektől nézve nem tűnhet annak.  Mégis a vidámság és a mosoly a mindennapjaim része, még ha olykor nagyon nehéz is, és úgy érzem elfáradtam, nem bírom tovább. Majd történik valami csoda körülöttem, belép az életembe egy személy és fenekestül felforgat mindent. Ebben a mesében ez nem egyszer történt meg…

22 évvel ezelőtt egy hideg novemberi napon Budapesten megszülettem. Minden csodásan alakult, egy igazi kis rosszcsont gyerek voltam. Telt az idő. Másfél éves koromban a járásomnál még is gondok léptek fel. Kacsázva, csípőből tettem a lábaimat emelés helyett. Érezték, valami nincs rendben. Karácsony előtti rendelésre elvitt Édesanyám, ahol kiderült, izomsorvadásom van. Tájékoztatták, hogy ez egy olyan betegség, ami az akkori (és a mai ) orvostudomány szerint gyógyíthatatlan. Több típusú, ami pedig nekem van, annak 18 évet jósolnak. Az izmok fokozatosan leépülnek, a légzőszervek és a szív gyengül, majd teljesen elsorvad.

Bele sem merek gondolni, szüleim és családom mit élhettek át, hogyan dolgozták fel a hírt. Nem adták fel, nem fogadták el, hogy elveszthetnek. Mindent, amiben egy csöpp esélyt is láttak, azt megpróbálták. Egyáltalán nem éltünk jó anyagi körülmények között, még is kijutottunk nagyon sok kedves, segítő embernek köszönhetően San Franciscóba Meir Schneiderhez, aki vakon született, majd magát kezdte el kezelni, masszírozni. Feladatok sokaságát végezte el nap, mint nap. Elérte, hogy 67%-osan lát. Rajtam pedig nagyon sokat segített. Állapotom nem hogy romlott, inkább fejlődtem. Boldogan érkeztem haza, új reményekkel és erővel.

Rendes általános iskolába jártam, ahol nem éreztem, hogy más lennék, mint a többi gyerek. Sosem tudtam velük fogócskázni vagy  fára mászni, még sem maradtam ki a játékokból. Életem részévé vált egy napi rutin, amit Édesanyám varázslatos módon beleépített  a napjaimba. Fontos a mozgás ennél a betegségnél, hisz ez az egyedüli, amivel stagnálni lehet állapotom. Iskola után úszás, otthon pedig torna. Ágyban pedig izomátmozgató masszázs, amit Anyum Amerikában tanult meg Schneidertől. Sokszor éjszakában nyúlva egy kis sámlin ülve az ágyam mellett csinálta, amikor én már többször aludtam. Egy napot sem hagyott ki. Borzasztóan erős nő volt, akitől gyerekként megtanultam, hogy küzdeni nagyon fontos. Az utolsó hajszálba pedig kapaszkodni kell. Feladni nem szabad! Akarat és kitartás nélkül pedig ne várjunk sikereket. 12 éves koromban meghalt Édesanyám, aki az utolsó másodpercig küzdött a rák ellen. Akkor vele együtt elvesztettem a hitemet a gyógyulásban, majd minden kötelezettség ellen lázadni kezdtem.

15 évesen egy esettanulmányt olvasva szembesültem saját betegségemmel. A következő mondatot olvasva minden összeomlott körülöttem: "A kislány túl van élete felén ...  a légzőszervek gyengülése pedig az életébe kerülhet."   Idővel elfogadtam, amit az élet nagy kalapjából húztam ki. Nem voltak határok, se szabályok, amit tartottam volna. Kerekesszékben mindent megcsináltam, amihez kedvem volt. Olykor nyáron hónapokat sátoroztunk át barátnőmmel, Brigivel vagy Nikivel Siófokon. Nem volt akadály se lépcső, se semmi. Gyakran fordultunk meg szórakozóhelyeken, ahol a kedves biztonsági őrök már csak „táncos lábúnak” hívtak. Ha szükséges volt, jöttek és segítettek levinni a pincehelységekbe vagy vittek fel az emeletre.  Igazán a mának éltem, boldog voltam. Közben a gimnáziumot elvégeztem. Sokat kaptam az osztálytól. Nem volt kérdéses, hogy az osztálykirándulásokra megyek velük vagy, hogy a szalagavatón benne leszek a táncban. Álomszép este volt… keringőztem is.  Egy kis hercegnőnek éreztem magam és tudomást sem vettem a kerekesszékről. Elérkezett a 18. születésnapom, amit úgy szerveztem, mintha az utolsó lenne. Mindenkit szerettem volna, hogy ott legyen, aki számít. Így is történt. Hatalmas buli volt sok nevetéssel és mai napig tartó emlékkel.

Már gimnázium alatt 16 évesen dolgozni kezdtem, amit az érettségi után folytattam, mert szükség volt a pénzre. Betoppant az életembe egy nagy szerelem, ami egy év alatt véget is ért. Zolival való találkozásom visszahozta a küzdést és egy bizonyos nap történtei után végleg kitöröltem az elfogadást az életemből. Újra küzdöttem. Nyitott szemmel jártam, sőt kutattam a lehetőségeket állapotom javítására. Zoli az újra akarás ajándéka mellett rengeteg fájdalmat és nehézséget hagyott az életemben. A megcsalások és a tartozások felhalmozása a nevemre is színesítették a palettát. Az utóbbi rendezésével a mai napig küzdök.

4 évvel ezelőtt találkoztam az őssejt terápia lehetőségével. Tudtam, hogy „csak” egy esély, de mennem kellett, hisz kapaszkodom minden lehetőségbe a gyógyulásom érdekében. Fogalmam sem volt, hogyan fogom megoldani, de eldöntöttem, meg kell próbálnom. „Sok kicsi, sokra megy” akció keretein belül nagyon sok anyagi segítséget kaptam, hogy egyre közelebb kerüljek a célomhoz. Ebben a laptopomnak és az internetnek is óriási szerepe volt. Sok kedves emberhez eljutott hírem. Volt egy tündéri idős néni, aki  100 forinttal támogatott, de nagyobb összegek is érkeztek. Nem csak a betegségem stagnálása volt a kitűzőzött álom. Egy tánc az asztal tetején szilveszterkor, mindazokkal akik mellettem álltak és hittek bennem. Egy blogot is elkezdtem írni a mindennapjaimról. A mosolyka.blog.hu pedig egy „véletlennek” köszönhetően egy Barbi nevű újságíró lány szeme elé került. Végigolvasta, majd egy levél érkezett Tőle, amelyben ez állt:



"Elolvastam az egész honlapodat és várom nagyon a folytatást. Ez egy olyan mese, ahol a főhős biztos elnyeri méltó jutalmát, valóra válnak az álmai. Örülök, hogy a könyvírás mellett döntöttél, szólj, ha bármiben segíthetek. Én újságíróként dolgozom, most épp állást keresek, de megpróbálom eljuttatni én is a kollégáknak a történetedet.

Fantasztikus embernek tartalak Téged és a Barátaidat. Ritka az olyan ember, mint Te, aki ennyire nagyon éli az életet és megtalálja az értékeket, szépségeket és folyton mosolyog :). Én hiszek Benned, tudom, hogy még 20 év múlva is olvasni fogom a kalandos kis életed történéseit.

Sokat kaptam Tőled még így ismeretlenül is. Köszönöm.

Puszi, Barbi"



Azonnal válaszoltam, majd néhány napra rá találkoztunk. Ez az Angyal két hét alatt felforgatta az életemet és ezt pozitív értelemben írom. Sorban valósította meg az apró és nagy álmaimat is. Barbusnak köszönhetően bekerültem a Tévé ügyvédje műsorba, ahol a legnagyobb meglepetésemre élő adásban tudtam meg, hogy meg van az 5 millió forint, mehetek Kínába őssejt kezelésre. Fülig ért a szám.

Barbi névnapomra 2 barátommal együtt egy Stand up Comedyt is elintézett nekünk a Godot Dumaszínházba, amiért Safinak is nagy köszönet és puszi jár! 3 óra felhőtlen nevetés, imádtam. Barbi barátnője, Eszter pedig egy fantasztikus fotózással lepett meg. Mindig is úgy gondoltam és éltem, hogy attól, mert kerekesszékben vagyok, lehetek igazi nő. Ezt pedig a képek számomra még inkább megerősítették. Ha fogalmazhatok így, állandó fotósommá vált Eszter, aki folyamatosan lep meg csodás képekkel. Barátság alakult ki köztünk.

Barbussal és Brigivel egy hónapot töltöttünk Pekingben, ahol megkaptam az őssejt kezeléseket. Voltak nehéz pillanatok, de egy életre szóló élménnyel gazdagodtunk. Hazajövetelünk után kemény rehabilitációba kezdtem, mozogtam, úsztam. Fontos tudni, hogy az őssejt magában nem egy csodaszer, a fejlődésért tenni kell. 2009 májusában voltunk kit, év végére pedig elértem, hogy 15 év után újra álltam egy járógép segítségével. Leírhatatlan élmény volt. Azóta pedig küzdök az első lépésekért.

Fontos része az életemnek a számítógép és az internet is. Végtelenül sokat köszönhetek a technikának.  Blogom ismét egy Angyalt hozott az életembe, Anna személyében. Telt az idő és újra álláskeresésbe kezdtem. Sok szempontot kell figyelembe vennem, hisz kerekesszékkel – bár nem lehetetlen - nagyon nehéz a tömegközlekedés. Fontos, hogy a munka ne a világ másik végén legyen, és ne is az emeleten lift nélkül. Megkaptam egy meseszerű lehetőséget, amit talán álom munkának is nevezhetünk. Itthon is tudom végezni a saját gépemen. Az élet mégis úgy gondolta, nem adja ezt olyan könnyen… Második munkanap, határidő, a gépem pedig feladta a szolgálatot. Megjavítani hirtelenjében nem tudtam, egy másik vásárlása meg kizárt volt.

Anna az egyik közösségi portálon elindított valamit. Kiírta állapotként, hogy ha bárkinek van felesleges, de működő gépe, az most óriási segítséget nyújtana nekem. Néhány nap elteltével pedig Eszter lepett meg egy hasonló kiírással. Majd megtörtént újra a csoda. (Itt halkan jegyezném meg, hogy a saját notebookommal olykor bajban voltam, mikor már szívesen kucorodtam volna be az ágyamba és onnan folytattam volna a munkát. Még ha csak néhány kg-ról is van szó, nem bírtam ide-oda pakolni.) Kaptam kettő felajánlást. Egy  laptopot, ami pótolta az én gépemet, így óriási nagy segítség volt. Majd nagy meglepetésemre egy pici és könnyű netbookot. Tényleg egy mesében éreztem magam, hisz nagyon rég vágytam egy ilyen gyönyörűségre, viszont egyáltalán nem engedhettem meg magamnak. Ennyi önzetlen és kedves embert körülöttem… Nagyon köszönöm! Péter, akitől a kis gépet kaptam, elhozta hozzám és csak ültem és nagy mosoly volt az arcomon. Ő már nem tudta használni, mert csak hálózatról működik, számára pedig fontos a mobilitás, ezért ez a szépség csak a polcon porosodott elmondása szerint. Hihetetlenül boldog vagyok és nagyon köszönöm mindkettőjüknek! Most már duplán be vagyok biztosítva, hogy dolgozni tudjak és tartsam a világgal a kapcsolatot. J

Előre nézek és küzdök tovább a holnapért. Tudom, egy-egy nehézségnél az élet nem áll meg. Maximum én álldogálok két lábon, majd pedig lépek egyet-kettőt előre...
"

Ismertem még valakit, aki hasonlóan tűrte a nehézségeket és kis kerek szemüvegén keresztül nézett szembe a sorsával. Vakon táncolt a táncházban és galériába járt a barátaival. Legközelebb az ő történetét mesélem el.

1 komment

Címkék: közösség gondolatébresztő pozitív karitatív

Áram nélkül a számítógép sem megy

2011.03.10. 08:00 emberavizben

Az "ember a vízben" eddigi működése folyamán, kezd körvonalazódni, hogyha bajba jutsz, akkor esélyesen először az áramszolgáltató kapcsolja rád a villanyt. Ez azért is durva, mert számos esetben a megoldáshoz vezető lépéseket is blokkolhatja egy ilyen embertelen döntés. Levélírónk szerencsés volt, mert segélykérését meghallotta egy éppen "arrajáró" bloggerközössség, de mi van azokkal akiket nem segítenek ki a kézműves blogok, vagy a gasztro bloggerek?...
 

1 komment

Címkék: közösség pozitív tartozás karitatív

Betörőre ébredni nem vicces

2011.02.25. 11:11 emberavizben

Nem kéne, hogy megint rólam szóljon a blog. Legalábbis én egyáltalán nem így terveztem.

Tulajdonképpen azt sem gondoltam, hogy a decemberi kalandjaink képesek tovább bonyolódni, de láthatóan tévedtem. A házrobbanáson lelkileg lassan valahogy túl verekedjük magunkat - helyreállítunk és kész.

Ahogy szokták mondani ember tervez... :-) Az ideiglenesen a szomszéd házban töltött napok után végre visszacuccoltunk a sajátunkba, amely mintegy fele még lakhatatlan, de láthatóan ott is haladnak a dolgaink. Asztalos, üveges és némi ezermester munka után újra vannak ablakaink és ajtóink. Ez jó.

Szerda hajnalban azonban jól fejlődő optimizmusom, a biztonság érzetemmel együtt egy pillanat alatt vált semmivé, amikor arra ébredtünk hajnal 3-kor, hogy betörő van a házunkban.

A történet tulajdonképpen banális, és átlagos. Ismeretlen tettesek hajnal 3 órakor a kerítéskapu zárját feltörték. Látszik, hogy amatőrök voltak, mert mindezt, olyan zajjal sikerült megoldaniuk, hogy a feleségem felébredt a zörgésre. Mivel momentán a tetőtéri részben lakunk az én kedvesem szépen lesétált körbenézni, hogy mi esett le a konyhában. villanyt kapcsolgatott, majd mivel semmi rendelleneset nem talált, visszatért lefeküdni.



A mi rablóink, úgy tűnik ettől nem szeppentek meg, mivel 15 perc múlva a bejárati ajtónkat is felfeszítették és besétáltak a konyhánkba. A hülyeségüket tetézve még a villanykapcsolónkra is sikerült rálelni, így immár másodszor is lebuktatták magukat.

Ennek ellenére nem jó arra ébredni, hogy az ember párja közli, valaki van a konyhánkban, épp most kapcsolta fel a villanyt. Brrr....

Mondhatnám, hogy ekkor bátran lerohantam és elkergettem a hívatlan látogatókat, de persze nem ez történt. Jó hangosan felhívtuk a rendőrséget, meg egy közeli szomszédunkat. Persze, addigra jól leléptek. Nem vittek el semmi lényegeset, kárt is csak a kapuban és a bejárati ajtóban tettek.

20 perc múlva megérkezett a rendőrség. (no komment). Kb. egy órán belül a helyszínelő is.
A helyszínelés után megfogadtam, hogy soha többet nem nézek CSI helyszínelőket. Se ujjlenyomat vétel, se DNS minta, de még egy kis orrszőr minta elemzés sem fért bele a hajnali műszakba.

A legmegdöbbentőbb mégis talán az a kérdés volt, hogy kire gyanakszunk. Egyértelműen egy betörőre, de én mondjam meg a nevét is? Akkor minek a rendőrség?

Azóta felszereltünk egy hatalmas szirénát pánikgombbal, gondolkozunk egy kutyán és igyekszünk elfeledni, hogy milyen érzés hívatlan látogatóra ébredni.

Túl vagyunk ezen is. A nyugalmamnak annyi, a biztosító újra szakértőt küld, én pedig már nagyon unom, hogy mindig történik valami hülyeség.

A következő történetem remélem megint vidámabb lesz. Addig is várjuk a ti történeteiteket az emberavizben.blog.hu -ra.

121 komment

Címkék: ego gondolatébresztő betörő vízben

Itt nincs Túró Rudi, de ki tudom fizetni a hiteleimet…

2011.02.18. 07:00 emberavizben

Érdekes történetek érkeznek, némelyik nagyon szomorú, van amelyik inkább bátorító. Annyira jó lenne, hogyha olvasóink több visszajelzést adnának arról, hogy mit gondolnak a blogról. A célunk továbbra is olyan történeteket közzétenni, amelyek olyan sorsokat mutatnak be, amelyek többsége akár velünk is megtörténhetett volna, vagy meg is történt. Azt is szeretnénk megmutatni, hogy mindig van kiút, s a legrosszabb helyzetből is kikeveredhetünk akár önmagunk erejéből, akár mások segítségével.  Aktuális történetünk főszereplője megelégelte a itthon lehetetlennek látszó küldetést és...

"Fiatal pár voltunk, két stabil és jól fizető munkahellyel, egy gyerekkel, útban a következővel, amikor a 2008. őszi forint-romlás betette a kaput. A lakáshitel felment a másfélszeresére, az autóhitel szintén, közben a diákhitel és egy jelentősebb Apeh illeték is esedékessé vált, miközben a munkahelyem átszervezés kezdődött, amiből az én területem, a „gyengesége/súlytalansága” miatt nem látszott jó végkifejlet.

Havonta úgy 100.000-el költöttünk többet, mint a keresetünk (a hitelek emelkedése olyan 150-180e volt) és elkezdtem ismerősöknél pluszmunkát keresni. 2009 ősze volt, esély semmi, de hátha (korábban elég sok mindent csináltam, de most főállás mellett nem volt egyszerű). Már az esélyesekkel megbeszélésekre is ebédidőben lógtam el, ha valami bejött (nem sok) azt este 8 után és a hétvégén fusiztuk. Rémálom volt – ismeri mindenki, aki átment ezen.

Persze közben ezerrel állást kerestem, de mivel a szakmámban amúgy is elég magas fizetésem volt, nehezen látszott hogyan lesz még több. Persze az álláskeresés „jó élményei”, a cégek érdektelensége, a interjúra be nem hívás mind megvolt (volt, hogy tuti én voltam az ideális jelölt – az aktuális munkaköri leírásom volt a hirdetés - és be sem hívtak), ismeritek miről beszélek. És akkor néztem egy merészet és kinéztem a Lajtán túlra. Szerencsém volt, az első állásra azonnal felvettek (szakmámba) és miközben itt lakást bérlünk, tudom fizetni az otthoni lakáshitelt (nem adtuk ki az otthoni lakást, mert sajnáltuk), diákhitelt, stb. és még éltünk is. Egy év után megemelték a fizetésem annyival, mint amennyi otthon a nettóm volt. Most a harmadik gyerekről beszélünk, anyagilag egyenesben vagyunk, lassan minden hitel elfogy, sőt már haza is tudunk küldeni a nagyszülőknek minden hónapban.


Persze mindez nincs ingyen! 2-3 havonta jutunk haza, itt nehéz barátokat „teremteni”, az otthoniak hiányoznak, messze vannak a szülők/nagyszülők (és nincs olyan, hogy elmennénk a boltba, anyu ugorj át vigyázni a gyerekekre), nincs kert az ablak alatt, a gyerekeknek hiányoznak a barátai/pajtásai, nincs ismerős orvos, akiben vakon bízhatsz és amit minden határon túli magyar mond – nincs Túró Rudi. Most persze látszik, hogy ki az igazi barát, ki az, akire lehet számítani és látszik, hogy milyen nagyon jó életünk volt otthon a kertes házban a tündéri szomszédokkal. Ez itt mind nincs, de cserébe nyugodtan kelünk fel reggel, nyugodtan fekszünk le este (akinek van/volt anyagi gondja tudja, miről beszélek), sokkal kevesebb a stressz, kényelmesebb/gondtalanabb a megélhetés megteremtése. Most ez fér bele...

Nem tudom, mit csinálnék másként... Hogy a lakást nem kellett volna venni (vagy olcsóbbat), vagy az egyetemen/első munkahelyeken kellett volna más irányba menni, gyerekkel kellett volna várni, nem tudom. Minden úgy alakult, ahogy jónak éreztük, de ma Magyarországon tényleg nem tudnánk normálisan megélni és ez ha belegondolok nagyon fáj/igazságtalan...

Egy biztos, ha nem tudnánk nyelveket (köszönöm anyáméknak), ha nem lenne piacképes tudásunk (mindegy, hogy kőműves vagy közgazdász), akkor most egészen másról szólna ez az írás."

Levélírónkat láthatóan kihúzta a csávából a külhoni munka, persze ez sem egyértelmű megoldás mindenkinek. Ha kilátástalan a helyzet, ha látszik már az alagút vége, vagy szerencsésen kikecmeregtél egy rossz helyzetből. Írd meg nekünk! Kedves olvasónk várjuk a te történetedet is!
Címünk: emberavizben@gmail.com

1 komment

Címkék: hitel gondolatébresztő pozitív tartozás

Időomlás

2011.02.12. 08:00 emberavizben

Kikerültünk a napokban az Index címoldalra. Ez fantasztikus. Jött 7500 ember egy nap alatt ez meg hihetetlen. Persze jött néhány troll is, de elhanyagolható számban. 65 hozzászólás is született, főképp a bankkártya előnyéről. Ez kevésbé jó, mert a vitázók csak a lényeget nem fogták. A közösségi segítség üzenete nem ment át. :-( Legalábbis a hozzászólóknak. Na mindegy lesz ez még jobb is.

Végre jönnek a levelek, jók is, rosszak is. Nehéz lesz tőlük sokszor a szívem. Vajon lehet-e mindenkinek segíteni? Szerencsére a dolgok idővel általában valahogy megoldódnak. Az alábbi levelet olvasva, nem is tudom mit csináltam volna, ha velem történik.

"Az az év borzalmasan indult. Január 1-jén reggel az akkor másfél éves kisfiam magára rántott egy egész kancsó forró vizet. A mentő, a 112, a gyerekorvos - senki nem vette fel a telefont, hűtöttük egy ideig, aztán be a kocsiba és irány a Madarász, az egyetlen gyerekkórház, amit már ismertünk. Aztán valamikor 20 km-re otthonról végre felvette a 112, azonnal megállítottak bennünket, hogy szakellátás kell a forrázásra.

Jött a mentő (egyébként még pontosan 5 percre voltunk a Bethesdától, csak mondaniuk kellett volna, hogy oda kell menni), a majd 50 szúrás, 7 beletört branül után a mentőorvos végül 2 mg helyett 2 ml hatóanyagnyi nyugtatót adott az addig pánikban lévő kisfiamnak. A légzése kihagyott, bele sem merek gondolni, milyen állapotban volt, nem sok mindenre emlékszem, magamon kívül voltam én is. A kórházban aztán emiatt nem tudták altatni, így ébren kellett ellátniuk. Azt a sikítást nem lehet elfelejteni.



Két nap múlva, a kórházból mentem AFP-re a pocakbabámmal, az eredmény siralmas, 0.6, az ismételt, 0.5 (Normál eredmény 1.0-2.5.) Downos? Nyitott gerincű? Fogyatékos?

Közben a kisfiammal 8 napig játszottak csiki-csukit: kell műteni/nem kell műteni/kell műteni/nem kell műteni, míg 9-én meg kellett műteni. Jól sikerült a bőrátültetés (bár azt akkor még senki nem mondta, hogy egész életében meg fog maradni a heg), másnap épp ébredezett, amikor hívott a férjem. Míg ő otthon aludt, a feje fölött kipakolták a házunkat a betörők, mindent elvittek. (Levélírónk fényképezés mániás, így megértjük, hogy mekkora veszteség, ha ellopják a családi fényképezőgépet, videokamerát... szerk.) És szerencse csak, hogy nem ébredt fel...

Arra mentem haza másnap, hogy moshattam fel a betörők sáros lábnyomát (köztük egy gyereklábnyomot!), pocakomban a lehet-hogy-downos babámmal, a másfél éves frissen műtött, halálra rémült, az alvástól mostanra rettegő kisfiammal - nem is csoda, 12 altatás után.

A két hét múlva érkező 198 ezres villanyszámlán már csak röhögni tudtam.
Párom apja haldoklott addigra. Mi jöhet még?

Aztán éppen kontrollon voltunk a Bethesdában, amikor egy ismeretlen ismerőssel randevúztunk ott - blogom néhány olvasója, köztük régi jóbarátok és csak virtuális ismerősök - összedobtak annyi pénzt, amivel pont annyira tudtak kihúzni a csávából, amennyire akkor és ott szükségünk volt. És nem is a pénz, nem. Fontos volt, kisegített, de nem az volt a legfontosabb. Hanem az érzés, hogy VAN segítségünk, hogy MEGTARTANAK a barátok, hogy amikor annyira félelmetesen egyedül érezzük magunkat, valaki odajön, kezet nyújt, felsegít.

Apósom elment márciusban.

Makkegészséges második kisfiunk megszületett júniusban. Születésére a nagyszülők megleptek minket egy kamerával - pótolva az ellopottat.
Részletfizetést kaptunk az ELMŰ-től, kiszenvedtük évvégére.
A férjem karácsonyra tudott venni magának egy új laptopot.

Akkor eldöntöttem, hogy segítségnyújtó kéz, védőháló leszek én is. És igyekszem magam ehhez tartani.
"

Azt hiszem, ehhez nincs mit hozzátenni. Továbbra is várjuk a történeteiteket az emberavizben@gmail.com-ra.

 

5 komment

Haribol - Megjött a biozöldség szállítmány

2011.02.08. 05:00 emberavizben

Az első posztomban már jeleztem, hogy a Krisnás közösség is megmozdult a velünk történt események hallatán. Ez talán azért igazán meglepő, mert noha van van ismerősünk közöttük, mi magunk nem vagyunk a közösség tagjai.

Talán már azt is említettem, hogy Somogyvámosról 50 kg bio céklát, répát és sütőtököt ajánlott fel nekünk a Krisna völgy kertészete. Aztán ahogy az szokott lenni az embert elsodorták a mindennapos feladatok, a biztosítóval való párbeszéd, meg a ház rendbehozatala, s az egészről jól el is felejtkeztünk. Legalábbis mi, mert ma délután beállított Norka, aki eddig az egész értünk való segítségözön egyik fő koordináltora és 3 nagy rekeszt húzott elő a csomagtartóból.

A rekeszek dugig voltak kiváló céklával, répával és sütőtökkel... Hare Krishna! Egy szó mint száz, megérkezett a biozöldség segélycsomagunk, s úgy tűnik tavaszig ki is tart majd a salátának valónk. :-)
 

 

Nagyon hálás szívvel gondolunk a Somolyvámosiakra, én különösen, mert a náluk vásárolt szakácskönyv az elmúlt két évben igen csak hasznosnak bizonyult.

Közben szerencsére a házunk is kezdi visszanyerni megszokott formáját, ugyan még az ablakok helyén itt-ott deszkák éktelenkednek, elkészült az asztalosmunka, és egy héten belül visszakerül az üveg a nyílászárók mindegyikébe. A nap is kisütött, szóval a helyzet igazán sokat javult.

Nem kevés munkánk lesz még a helyreállításban, de már azt fontolgatjuk, hogy miként rendezzük meg a sok segítőnknek a tavaszi "Thanx giving" partyt!
 

1 komment

Ember a víz alatt – Itt a lét a tét!

2011.02.07. 07:36 emberavizben

Úgy tűnik felváltva érkeznek a jó történetek és a tragikusak... A most érkezett levél azzal  szembesített, hogy milyen könnyű a megnövekedett hiteltörlesztések miatt csődbe jutni.

"Mit tegyen az ember, ha a válságra hivatkozva kirúgják a munkahelyéről, és nem tudja a hitelét törleszteni? Mondták: ha időben szólok a banknak, akkor nem lesz semmi gond. Elhittem. Kiderült, a banknak nincsenek egyedi konstrukciói válságkezelésre, mindenkit egy kalap alá vesznek, azaz nincs méltányosság, csak kőkemény behajtás. Az adósságbehajtó osztály állandó telefonos zaklatásai és megalázó beszólásai egyre nyomasztóbbakká váltak. A bank adósságkezelő rendszere úgy volt kialakítva, hogy nem lehetett rögzíteni más információt, csak azt, hogy az adós nem fizet. Türelmi időt kértem, a bank nem engedett, a PSZÁF-hoz beküldött kérvényt visszadobta a Felügyelet, mondván oldjuk meg a bankkal közösen. Sakk-matt. A Munkaügyi Központtól kapott munkanélküli járulék csupán három hónapig segítség az élethez, utána már alig valami. A munkák pedig nem akartak összejönni. Hogyan lesz tovább?

Úsztam az adósságokban, én, aki soha nem nyújtózkodtam tovább, mint a takaróm. Csupán annyi volt „bűnöm”, hogy mertem lakást venni, amibe 70 százalékos önrészt vittem, a többit hitelből oldottam meg. Biztos munkahelyem volt, úgyszólván nem számítottam rizikós ügyfélnek. A szolgáltatók a számlák nem fizetése miatt már a kikapcsolással fenyegettek, egyikük csupán 20 ezer forint elmaradás miatt vitte bíróságra az ügyet. Más szolgáltató is hajthatatlan volt, csak az elmaradt összeg kifizetése után volt kész tárgyalni. Jó ég! Miből? A kerületi családsegítőhöz még épp időben kerültem, kérvénybeadás és önrész befizetése után valamelyest törlesztésre kerültek a kifizetetlen számlák. Az önkormányzatnál közmunkás lettem, havi segélyt kapok, és feltétel, hogy bármilyen munkát el kell vállalnom.

A csúcspont persze az sms-ben(!) kapott bankhitel-szerződés felmondása volt, annak ellenére, hogy egy hónappal korábban még egy megalázó megbeszélésen abban állapodtunk meg, hogy fizetgetek, ahogy bírok. Kész! Itt a vége! Nincs tovább. Igaz, az ügyintéző úgy tájékoztatott, hogy a felmondott szerződésben szereplő összeg már nem változik, és a perköltségek sem engem terhelnek, hanem a bankot - a végrehajtótól kapott végzésből pont az ellenkezője derült ki, s az összeg addig emelkedik, amíg nem fizetem ki. Ügyfélhitegetés, félreinformálás és fenyegetések jellemezték az egész rémálmot. Mit tehet az, aki becsületesen próbál kilábalni?

Miután nincs egyebem, mint a lakóingatlanom, gyorsan eladásra kínáltam. Az ingatlanpiac haldoklása miatt most alig ér valamit, pedig nem kevésbe került a felújítása. Az ingatlanosok azonnal megrohantak a hirdetést látva és komoly jutalék ellenében ígérték, hogy sebtiben túladnak tulajdonom. Osztottam-szoroztam: végül nem maradt semmim. 

Hogyan lehet mindezt túlélni? A barátaim mellém álltak, én pedig két éve küzdök: a létemért."

Levélírónk történetét igyekszünk ezután is követni és reméljük, hogy valahol a pozitív fordulat is megtörténik.

2 komment

Címkék: hitel gondolatébresztő tartozás karitatív vízben

Ha eljönnek az angyalok...

2011.02.04. 17:53 emberavizben

Mióta elindult az Ember a Vízben, úgy pörögnek az események, hogy csak kapkodom a fejem. Tegnap óta több nagyszerű dolog is történt. Egyrészt a bajba sodródott családi napközi részére megjöttek az első felajánlások. Volt, aki 1%-át szeretné nekik adni és akadt már olyan is, aki plakát nyomtatással és laminálással segítené az számunkra is fontos „intézmény” a működését sikeresebbé tenni.

A másik örömünket az okozta, hogy megjött az első olvasói levél. Szintén helyi történet, de szerencsére igazán pozitív végeredménnyel. Mivel kifejezett célunk annak bemutatása, hogy miként lehet kikecmeregni egy-egy rettenetesnek látszó szituációból gyorsan le is közlöm.

„Nagyon örülök, hogy elindult ez a blog, remélem sokaknak tud majd segíteni, hiszen tapasztalatból tudom, milyen érzés az, hogy ha hirtelen kirántják az ember alól a talajt, és akkor rájön, hogy a barátok-ismerősök-ismeretlenek védőhálója megtartja, kisegíti.

Három kisgyerekünk van, egy fizetésből élünk, mert én még otthon vagyok a legkisebbel, tehát nem vet fel minket a pénz, megvagyunk, elvagyunk, hiteleket törlesztgetünk, de sajnos nincsenek tartalékaink. Így, amikor az történt, hogy a párom, akit mint a legtöbb férfit valószínűleg még gyerekkorában beolthattak pénztárcaviselés ellen, elment befizetni hó elején a csekkjeinket, és a csekkbefizetésre (összes rezsi, plusz hiteltörlesztés, plusz kocsibiztosítások, stb) kivett 160 ezer forintot valahol egyetlen mozdulattal kirántotta a zsebéből, ott álltunk meglőve, hogy akkor most hogyan tovább. Hogy most akkor döntsük el, hogy eszünk-e vagy villanyszámlát fizetünk? Hűha. (a pénz persze nem került elő. szerk.)

És akkor jöttek az angyalok, ugyanis egyszer csak a postaládánkban találtunk egy duci borítékot, benne 65 ezer forinttal, csak annyi volt ráírva, hogy TŐLÜNK! Egy hét múlva pedig még egyet 35 ezerrel.

Elmondhatatlanul elképesztő érzés volt, megkönnyebbüléssel vegyes zavar, hála meg persze óriási öröm, gyorsan el is szaladtunk vele a postára. A hónapot kihúztuk a segítségnek hála, mai napig nem tudjuk pontosan, hogy kik voltak, csak egy-kettőt, mindenesetre nagyon köszönjük mégegyszer. (az angyalok természetesen a barátok, illetve az ő általuk mozgósított segítpkész emberek voltak. Meglepő módon olyanok is segítettek, akik nem is ismerték közvetlenül a családot :-) szerk.)

Azt gondolom, hogy így kéne működnie minden közösségnek, hogy aki, amivel tud, segít, azóta már hál’istennek mi is tudtunk segíteni másoknak, és így kicsit visszaadni abból, amit kaptunk.

Nagyon drukkolok a csobánkai családi napközinek, hogy találjanak hosszú távú megoldást, megérdemelnék.”

Eddig a levél, amit nekem különösen jó volt olvasni, mert kifejezettem szeretem a meglepetéseket, s ez volt az egyik első olyan lehetőségünk Csobánkán, amikor először változtathattuk meg egy ilyen sztori kimenetelét.

Noha az elveszett pénz soha nem lett meg, - reméljük jó helyre került :-) - a barátaink mégis ki tudtak evickélni az elsőre ijesztő helyzetből.

:-) A történethez egy vicces adalék az angyalok első borítékja mintegy 3 napig feküdt a család postaládában, nem kis rémülettel eltöltve azokat, akik összedobták az kérdésese összeget, s többen már ősz hajszálakkal gazdagodva naponta lesték meg, hogy kivette-e végre kedves levélírónk a segítő szándékú meglepetést. Végül a harmadik napon a boríték a címzettekhez került, s néhány nap múlva egy másik is...

Persze az egészhez szükség volt azokra, akik mindenféle rábeszélés nélkül, azonnal készek voltak segíteni, amikor meghalloták, hogy mi történt. A titok persze itt is a részletekben rejlik... és a kicsi összetartó közösségben, amelyet Budapesten sosem volt szerencsém megtapasztalni. 

66 komment

Címkék: közösség gondolatébresztő pozitív karitatív

süti beállítások módosítása