Ember a vízben

Történetek emberekről, akik mindannyian érdemesek arra, hogy megmentsük őket. A blogot az élet írja, de csak rajtunk múlik, hogy eljutunk-e a happy endig. Küldd el te is a saját történetedet, hogy segíthessünk! emberavizben@gmail.com

Segítsd Te is Őket!


Facebook Box

Írd meg a történeted!

Friss hozzászólások

Címkék

Itt nincs Túró Rudi, de ki tudom fizetni a hiteleimet…

2011.02.18. 07:00 emberavizben

Érdekes történetek érkeznek, némelyik nagyon szomorú, van amelyik inkább bátorító. Annyira jó lenne, hogyha olvasóink több visszajelzést adnának arról, hogy mit gondolnak a blogról. A célunk továbbra is olyan történeteket közzétenni, amelyek olyan sorsokat mutatnak be, amelyek többsége akár velünk is megtörténhetett volna, vagy meg is történt. Azt is szeretnénk megmutatni, hogy mindig van kiút, s a legrosszabb helyzetből is kikeveredhetünk akár önmagunk erejéből, akár mások segítségével.  Aktuális történetünk főszereplője megelégelte a itthon lehetetlennek látszó küldetést és...

"Fiatal pár voltunk, két stabil és jól fizető munkahellyel, egy gyerekkel, útban a következővel, amikor a 2008. őszi forint-romlás betette a kaput. A lakáshitel felment a másfélszeresére, az autóhitel szintén, közben a diákhitel és egy jelentősebb Apeh illeték is esedékessé vált, miközben a munkahelyem átszervezés kezdődött, amiből az én területem, a „gyengesége/súlytalansága” miatt nem látszott jó végkifejlet.

Havonta úgy 100.000-el költöttünk többet, mint a keresetünk (a hitelek emelkedése olyan 150-180e volt) és elkezdtem ismerősöknél pluszmunkát keresni. 2009 ősze volt, esély semmi, de hátha (korábban elég sok mindent csináltam, de most főállás mellett nem volt egyszerű). Már az esélyesekkel megbeszélésekre is ebédidőben lógtam el, ha valami bejött (nem sok) azt este 8 után és a hétvégén fusiztuk. Rémálom volt – ismeri mindenki, aki átment ezen.

Persze közben ezerrel állást kerestem, de mivel a szakmámban amúgy is elég magas fizetésem volt, nehezen látszott hogyan lesz még több. Persze az álláskeresés „jó élményei”, a cégek érdektelensége, a interjúra be nem hívás mind megvolt (volt, hogy tuti én voltam az ideális jelölt – az aktuális munkaköri leírásom volt a hirdetés - és be sem hívtak), ismeritek miről beszélek. És akkor néztem egy merészet és kinéztem a Lajtán túlra. Szerencsém volt, az első állásra azonnal felvettek (szakmámba) és miközben itt lakást bérlünk, tudom fizetni az otthoni lakáshitelt (nem adtuk ki az otthoni lakást, mert sajnáltuk), diákhitelt, stb. és még éltünk is. Egy év után megemelték a fizetésem annyival, mint amennyi otthon a nettóm volt. Most a harmadik gyerekről beszélünk, anyagilag egyenesben vagyunk, lassan minden hitel elfogy, sőt már haza is tudunk küldeni a nagyszülőknek minden hónapban.


Persze mindez nincs ingyen! 2-3 havonta jutunk haza, itt nehéz barátokat „teremteni”, az otthoniak hiányoznak, messze vannak a szülők/nagyszülők (és nincs olyan, hogy elmennénk a boltba, anyu ugorj át vigyázni a gyerekekre), nincs kert az ablak alatt, a gyerekeknek hiányoznak a barátai/pajtásai, nincs ismerős orvos, akiben vakon bízhatsz és amit minden határon túli magyar mond – nincs Túró Rudi. Most persze látszik, hogy ki az igazi barát, ki az, akire lehet számítani és látszik, hogy milyen nagyon jó életünk volt otthon a kertes házban a tündéri szomszédokkal. Ez itt mind nincs, de cserébe nyugodtan kelünk fel reggel, nyugodtan fekszünk le este (akinek van/volt anyagi gondja tudja, miről beszélek), sokkal kevesebb a stressz, kényelmesebb/gondtalanabb a megélhetés megteremtése. Most ez fér bele...

Nem tudom, mit csinálnék másként... Hogy a lakást nem kellett volna venni (vagy olcsóbbat), vagy az egyetemen/első munkahelyeken kellett volna más irányba menni, gyerekkel kellett volna várni, nem tudom. Minden úgy alakult, ahogy jónak éreztük, de ma Magyarországon tényleg nem tudnánk normálisan megélni és ez ha belegondolok nagyon fáj/igazságtalan...

Egy biztos, ha nem tudnánk nyelveket (köszönöm anyáméknak), ha nem lenne piacképes tudásunk (mindegy, hogy kőműves vagy közgazdász), akkor most egészen másról szólna ez az írás."

Levélírónkat láthatóan kihúzta a csávából a külhoni munka, persze ez sem egyértelmű megoldás mindenkinek. Ha kilátástalan a helyzet, ha látszik már az alagút vége, vagy szerencsésen kikecmeregtél egy rossz helyzetből. Írd meg nekünk! Kedves olvasónk várjuk a te történetedet is!
Címünk: emberavizben@gmail.com

1 komment

Címkék: hitel gondolatébresztő pozitív tartozás

A bejegyzés trackback címe:

https://emberavizben.blog.hu/api/trackback/id/tr172669392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hal1fan 2011.02.26. 11:22:57

Köszöntöm.
Bologot írni jó, de időbe kerül... Több gyereket nevelni is (biztos) jó, még több időt igényel. Munkahelyi teendőket ellátni végképp nagy lekötöttség. Valamiféle házimunkától sem lehet mentesülni, sőt aludni, szórakozni sem "ördögtől való"... Barátkozni, társasági életet élni, űrutazásra kívánkozni ezek után azonos kategóriába tartozó álmok lehetnek. De ha már csak "fiatal pár voltunk", akkor úgyis értik, miről van szó. Olvasni... stb. sorolhatnám még.

Láthatóan tényleg kikecmeregnek lassan mindenből (a Túró Rudi hiánya nem kabinetkérdés, fel a fejjel!), sajna már az időből is. Ez az élet rendje.

No minden jót a továbbiakban is.