Ember a vízben

Amikor elkezdtem ezt a blogot nem gondoltam, hogy ennyi tarthatatlan helyzetet találok már a közvetlen környezetemben is. Sajnos úgy tűnik, a rossz helyzetek kialakulása nem is feltétlenül valamilyen környezeti katasztrófa, baleset következménye. Sőt a történeteket hallgatva kiderült, hogy sokszor elég egy-két rossz döntés, és a szerencsétlen helyzet máris teljes anyagi csőddé növekszik. Az Ember a Vízben viszont pont ilyenkor próbál segíteni azoknak, akiket elsodortak a problémák.

Mint mondottam, nem kellett messzire mennem az első történethez, elég volt a gyerekemet elvinni a helyi családi napközibe. A falu végén üzemelő intézmény - bölcsőde hiányában - a Csobánka szülők egyetlen lehetősége arra, hogy tipegőiket néhány órára egy megbízható, szeretetteljes gyerekfelügyeletet nyújtó, barátságos közösségbe szoktassák. A napközi működése természetesen összefonódik a mindennapokkal, a nyári hétvégék többsége is munkával telik. Gyermeknap, táboroztatás, bábszínházi előadások… csekély nyereséget hozó készségfejlesztő foglalkozások. Mindezt minimális pályázati pénzből, mindenféle polgármesteri hivatali támogatás nélkül.

A családias parasztházban üzemelő napközit vezető diplomás család a „kicsi vendégek” mellett 3 saját gyermekkel is büszkélkedhet. A férj kertépítéssel foglalkozik, a feleség mentálhigiénés szakemberként, nagy szeretettel felügyel az óvodai kort még be nem töltött gyermekekre.

Kívülről nézve idilli kép. Sajnos a válság begyűrűzött a több éve sikeresen működő családi napközibe is. A csőd felé számos apró lépés vezetett, a férj egyre ritkuló megrendelések miatt meggyengült bevételeket hozó vállalkozása még nem tűnt vészesnek, de az alattomosan növekvő közüzemi díjakat egyre kevésbé fedezték a bevételek. Ehhez hozzáadódott egy elromlott teherautó százezres nagyságrendű javítása és a mintegy felére olvadt bölcsis létszám, pedig a délelőtti órákért már fizetni sem kell. A kiadási oldalon támadt réseket növelte a téli tüzelő beszerzési költsége is, illetve a megnövekedett kölcsöntörlesztési kiadások.

A helyzetet végül egy elromlott bojler fejelte meg egy többszázezres kiegyenlítő számla megérkezésével. Az áramszolgáltató pedig nem alkuképes, hiába a védett fogyasztó, a kérlelés, a részletfizetési kérelem. A helyzet jelenleg nagyjából egy vesztes csata képét mutatja…

Tél, híváskorlátozott mobiltelefonok, csikorgó fogakkal kifizetett első 100 000 forintos részlet az áramszolgáltatónak, takarítói mellékállás és rettegés a további kiadásoktól. Támogatás nélkül.

Nem dőlt össze a házuk, nem sodorta el árvíz, mégis reménytelen a helyzetük… hiszen a történetük még a médiában sem szenzáció, így a figyelem szikrájára sem számíthatnak. Pedig nem sok hiányzik a kilábaláshoz, néhány százezer forint és egy kis jóakarat.

Keressük azokat az önzetlen támogatókat, akik hajlandóak lennének a csobánkaiak kedvenc családi napközijét kimenteni a bajból, akik úgy érzik, hogy képesek kisegíteni egy átlagosnak is mondható hazai alapítványt a kátyúból. S csak reménykedni tudunk abban, hogy akad az olvasóink között olyan, aki tényleg tud segíteni.

Időközben már érkezett is felajánlás... illetve kérés az irányba, hogy tegyük közzé a családi napközi bankszámla számát: 

Életvirága Alapítvány
10103874-51748800-01000008
Budapest Bank

1%-hoz:
Életvirága Alapítvány
18707166-2-13

Természetesen továbbiakban is várjuk azokat a történeteket, segítségre várókat, akik meg szeretnék osztani a világgal nehéz helyzetüket, illetve azokat a történeteket is, amelyben arról olvashatunk, hogy miként sikerült egy nehéz helyzetből kilábalni.

címünk tövábbra is: emberavizben@gmail.com

Érdekes jelek rajzolódnak ki a blog elindulása óta. Lábnyomok, lenyomatok, és mindenféle virtuális jelenlétünk összegeztük ebbe a képbe. Ha minden igaz minden kattintható rajta. Izgalmas kísérlet visszalépkedni a saját nyomainkon.

Először is köszönjük mindenkinek a biztatatást, a szkeptikusoknak a jól megfogalmazott aggályokat és az optimistáknak a dicséreteket. Az "Ember a Vízben" hihetetlen mennyiségű emberhez jutott el már az első írásával is, s úgy reméljük, hogy későbbiekben a rendszeres olvasóink száma is növekszik majd.

Gyűjtjük a történeteket! Legfőképpen azok leveleit várjuk, akik bajban vannak és segítséget keresnek problémáikra. Szívesen fogadjuk azokat a sztorikat is, amelyek arról szólnak, hogy miként sikerült kikecmeregni valamilyen rossz helyzetből. Az "Ember a Vízben" akkor tud segíteni, ha sikerül minél több emberhez eljuttatnunk az oldalunk üzenetét! „Segíts, mert segíteni jó!”  Várjuk a média által befejezetlenül hagyott történeteket, mert szerintünk egy történet pont ott kezdődik, ahol a média a legtöbbször már befejezettnek gondolja.

Kedvcsinálónak egy évekkel ezelőtti esetet szeretnék megosztani, amelynek sajnos nem igazán ismerem a folytatását. Az üzenetét azonban ma is igen fontosnak gondolom. A történetem az emberi méltóságról szól, amelyet sosem szabad elveszítenünk.

Béla sztoriját baráti körben már sokszor elmeséltem. Béláét, aki ráébresztett arra, milyen görbe tükörből látjuk a világot. Pár éve Budaörsön laktam, és rendszeresen kocsival jártam haza a munkahelyemről. Az egyik piros lámpánál állva éppen a gondolataimba merültem, amikor valaki kopogott az ablakon. Egy hajléktalan integetett befelé a Fedél Nélkül aktuális számával. Nem kifejezett éreztem, hogy pénzt kéne adnom neki, így nem reagáltam. Nem adta fel és mutogatott, hogy húzzam le az ablakot.  Lehúztam. Csak egy viccet szeretnék elmondani!  - közölte mosolyogva. Nem volt piás, nem volt vágott arcára mély barázdákat az utca, és a szeme kifejezetten vidáman csillogott. Egy öregedő hobó, aki viccet mesél a stresszes autósoknak. Ez inkább költői, mint szomorú. Én szerkesztem az utolsó oldalt. – dicsekedett. Elmondta a viccet én meg a kezébe nyomtam egy ötvenest, majd zöldre váltott a lámpa és én haza autóztam.



Néhány nap múlva ugyanott találkoztunk össze… mindenki tette a dolgát, ő viccet mesélt, én meghallgattam.  Béla vagyok - mondta váratlanul. Nem szoktak bemutatkozni – futott át rajtam.

Még napokig motoszkált a fejemben a kép. Béla vagyok! - visszhangzott a mondat, ami talán azért durva, mert eddig sosem volt neve az utcán élő embereknek.

Amikor harmadszor találkoztunk, eldöntöttem megkérdezem, mit is keres az utcán. A jelzőlámpa azonban nem nagyon enged túl hosszú beszélgetést, valamit mondott egy rosszul sikerült házasságról, meg egyedüllétről, de semmi lényegeset nem tudtam meg róla.

Negyedszerre addig jutottam, hogy megkérdeztem, hogy mit is tudnék tenni érte a megszokott 100-200 forinton kívül. Meglepődött a kérdésemen, kicsit habozva annyit mondott, hogy egy sör mellett egyszer talán elmondaná. Nosza, legyen úgy válaszoltam, igyunk meg egyszer egy sört. – vágtam rá gyorsan. A mindig mosolygó viccmesélő ekkor először komoly arcot vágott és annyit mondott csendesen: de én fizetek!

Sajnos a történet itt megszakad, valahogy elsodort az élet… elköltöztem, munkahelyet váltottam és hasonlók miatt szem elől vesztettem sorsát, de komoly tanulságokkal járt néhány találkozásunk. Ma is sokszor eszembe jut a drága autókban ülő, ideges, rosszkedvű, stresszes embereknek viccet mesélő, szélcserzette bőrű, mosolygó arcú Béla, akitől megtanultam, hogy miként őrizhetjük meg az emberi méltóságunkat a legrosszabb dolgok közepette is, és hogy mindenkitől tanulhatunk.

A történet sajnos befejezetlen, igazi megoldásokkal sem tudok szolgálni, de talán érdemes elgondolkozni az üzenetén.

Kommenteket, történeteket, ötleteket várunk az emberavizben@gmail.com címre.

Vannak pillanatok az ember életében, amikor érdemes elmerendeni azon, hogy miért is történnek velünk, azok a dolgok, amelyek akarva-akaratlan a sorsunkat alakítják.

Egy ilyen momentum volt az életemben, mikor a házunk egy szempillantás alatt vált  romhalmazzá egy kályharobbanás következtében. Talán sosem kezdtem volna bele ebbe a blogba, ha nem a saját bőrömön tapasztalom meg azokat a dolgokat, amelyeket a katasztrófa a felszínre hizott bennem.

Karácsony és Szilveszter között nem volt nehéz a vezető hírek közé kerülnünk a szerencsétlenségünkkel, s írt is róla boldog, boldogtalan nem nélkülözve a tárgyi tévedéseket, értelmetlenségeket.

Robbanás rázta meg Csobánkát: "Lakhatatlanná vált egy épület, többen megsérültek, amikor túlhevülés miatt felrobbant egy kandalló Csobánkán." - így írta meg a sajtó a történetünk elejét.

 

Szerencsére sebesültekről, és teljesen lerombolódott házról szó sem volt, de az annyira biztosan nem lett volna elég érdekes. És ennyi a történet itt a média számára véget is ért. Logikusan, kit érdekel, hogy mi lett azokkal, akik átélték mindezt.

Attól a pillanttól, amikor megértettem, hogy túléltük sérülés nélkül a robbanást valami megváltozott. Egyértelművé vált, hogy a legfontosabb, hogy a gyerekeim, a feleségem és én is karcolás nélkül úsztuk meg a szerencsétlenséget.

Persze ekkor megérkeztek az aggodalmaskodó gondolatok is, mibe is fog ez kerülni, mi veszett oda, és mennyi vesződség lesz a helyreállítással. A történet itt azoban érdekes fordulatot vett. Csobánkát nem megrázta, hanem felrázta a robbanás és a falu igazi közösségként mellénk állt. Mindenki megpróbált segíteni, volt aki pénzzel, ruhával, volt aki munkával, volt aki jó szóval, szeretettel. Nagyszerű érzés volt megérezni a felénk áradó szeretetet.

Jöttek a barátok, ismerősök, s szép számmal azok is, akikkel sosem találkoztunk korábban. Megmozdult értünk mindenki, kaptunk felajánlásokat a Krisnás közösségtől, a helyi táncsoporttól ugyanúgy, mint a helyi környezetvédelmi szervezettől. A polgármester és a falu közösségi háza jótékonysági koncertet szervezett, amelyen rengetegen voltak, s így a segítő szándék egy jó hangulatú közösségi eseménnyé változott.

Miért is írom mindezt? Mert megértettem, hogy vannak pillanatok, amikor a hiradóban naponta mutogatott tűz, belvíz, árvíz, sártenger, nem más házát teszi tönkre, nem más életét fenyegeti, hanem a miénket. A segítség pedig a legváratlanabb helyekről is érkezhet, akkor is jól jön. 

Nagy köszönettel tartozom Bezzeganyának, aki ismeretlenül is úgy gondolta, hogy érdemesek vagyunk arra, hogy saját olvasóit arra kérje, hogy segítsenek nekünk.

Az események igazi folyománya számomra mindenképpen az, hogy elindul az "Ember a Vízben", amely igaz történetekkel szeretne példát mutatni abban, hogy létezik még önzetlen segítőkészség mindannyiunkban.

A blog tötréneteit az élet írja majd, így számítunk rád kedves olvasó, hogy elmeséled, leírod, amit a környezetedben tapasztalsz, megélsz. Itt bárki megírhatja, ha bajban van, reménytelen helyzetbe került, és várjuk azokat az olvasókat, akik bármi módon segíteni tudnak azoknak, akik töréneteiket megosztják velünk. Így igyekszünk a közösség erejével kiutat találni számukra a kalamajkából.

Azt remélem, hogy hasznos blog - később akár segító közösség - lehetünk azoknak is, akik másoknak szeretnének segíteni, s a oldalunkon összekapcsolhatjuk a bajbajutottakal is az önzetlen adakozókat. 

Várjuk leveleiteket, akár bajban vagytok, akár segíteni szeretnétek az emberavizben@gmail.com e mail címre.

Az "Ember a Vízben" mentőöve mindenki számára lehetőséget kínál, arra is, hogy befejezze a média által elkezdett sztorikat, hogy bárki elmondhassa köszönő szavait azoknak, akik vele voltak a bajban.

Elsőként én is ezt teszem: köszönjük, Norkának, Nornának, Grafolkának, Bezzeganyának, Donna71nek, Zolinak és Hédynek,a Romeltakarító Brigád minden egyes tagjának, Csobánka teljes lakosságának, a barátoknak, ismerősöknek, az önzetlen ismeretleneknek, a blog olvasóknak, a MackóBarlang Egyesületnek, a Borony táncegyüttesnek, a Rozmaring táncegyüttesnek, a Református gyülekezetnek, a Rádió Csobánnak, a Kandalló Koncert szervezőinek és fellépőinek, s az esemény lelkes közönségének, hogy segítettek nekünk a nehéz napokon túljutni. Mindenkinek megígérjük, hogy a felújított házunk szebb lesz, mint volt. :-)