Mióta elindult az Ember a Vízben, úgy pörögnek az események, hogy csak kapkodom a fejem. Tegnap óta több nagyszerű dolog is történt. Egyrészt a bajba sodródott családi napközi részére megjöttek az első felajánlások. Volt, aki 1%-át szeretné nekik adni és akadt már olyan is, aki plakát nyomtatással és laminálással segítené az számunkra is fontos „intézmény” a működését sikeresebbé tenni.
A másik örömünket az okozta, hogy megjött az első olvasói levél. Szintén helyi történet, de szerencsére igazán pozitív végeredménnyel. Mivel kifejezett célunk annak bemutatása, hogy miként lehet kikecmeregni egy-egy rettenetesnek látszó szituációból gyorsan le is közlöm.
„Nagyon örülök, hogy elindult ez a blog, remélem sokaknak tud majd segíteni, hiszen tapasztalatból tudom, milyen érzés az, hogy ha hirtelen kirántják az ember alól a talajt, és akkor rájön, hogy a barátok-ismerősök-ismeretlenek védőhálója megtartja, kisegíti.
Három kisgyerekünk van, egy fizetésből élünk, mert én még otthon vagyok a legkisebbel, tehát nem vet fel minket a pénz, megvagyunk, elvagyunk, hiteleket törlesztgetünk, de sajnos nincsenek tartalékaink. Így, amikor az történt, hogy a párom, akit mint a legtöbb férfit valószínűleg még gyerekkorában beolthattak pénztárcaviselés ellen, elment befizetni hó elején a csekkjeinket, és a csekkbefizetésre (összes rezsi, plusz hiteltörlesztés, plusz kocsibiztosítások, stb) kivett 160 ezer forintot valahol egyetlen mozdulattal kirántotta a zsebéből, ott álltunk meglőve, hogy akkor most hogyan tovább. Hogy most akkor döntsük el, hogy eszünk-e vagy villanyszámlát fizetünk? Hűha. (a pénz persze nem került elő. szerk.)
És akkor jöttek az angyalok, ugyanis egyszer csak a postaládánkban találtunk egy duci borítékot, benne 65 ezer forinttal, csak annyi volt ráírva, hogy TŐLÜNK! Egy hét múlva pedig még egyet 35 ezerrel.
Elmondhatatlanul elképesztő érzés volt, megkönnyebbüléssel vegyes zavar, hála meg persze óriási öröm, gyorsan el is szaladtunk vele a postára. A hónapot kihúztuk a segítségnek hála, mai napig nem tudjuk pontosan, hogy kik voltak, csak egy-kettőt, mindenesetre nagyon köszönjük mégegyszer. (az angyalok természetesen a barátok, illetve az ő általuk mozgósított segítpkész emberek voltak. Meglepő módon olyanok is segítettek, akik nem is ismerték közvetlenül a családot :-) szerk.)
Azt gondolom, hogy így kéne működnie minden közösségnek, hogy aki, amivel tud, segít, azóta már hál’istennek mi is tudtunk segíteni másoknak, és így kicsit visszaadni abból, amit kaptunk.
Nagyon drukkolok a csobánkai családi napközinek, hogy találjanak hosszú távú megoldást, megérdemelnék.”
Eddig a levél, amit nekem különösen jó volt olvasni, mert kifejezettem szeretem a meglepetéseket, s ez volt az egyik első olyan lehetőségünk Csobánkán, amikor először változtathattuk meg egy ilyen sztori kimenetelét.
Noha az elveszett pénz soha nem lett meg, - reméljük jó helyre került :-) - a barátaink mégis ki tudtak evickélni az elsőre ijesztő helyzetből.
:-) A történethez egy vicces adalék az angyalok első borítékja mintegy 3 napig feküdt a család postaládában, nem kis rémülettel eltöltve azokat, akik összedobták az kérdésese összeget, s többen már ősz hajszálakkal gazdagodva naponta lesték meg, hogy kivette-e végre kedves levélírónk a segítő szándékú meglepetést. Végül a harmadik napon a boríték a címzettekhez került, s néhány nap múlva egy másik is...
Persze az egészhez szükség volt azokra, akik mindenféle rábeszélés nélkül, azonnal készek voltak segíteni, amikor meghalloták, hogy mi történt. A titok persze itt is a részletekben rejlik... és a kicsi összetartó közösségben, amelyet Budapesten sosem volt szerencsém megtapasztalni.
A történeteket továbbra is az emberavizben@gmail.com címre várjuk.