Nem kéne, hogy megint rólam szóljon a blog. Legalábbis én egyáltalán nem így terveztem.

Tulajdonképpen azt sem gondoltam, hogy a decemberi kalandjaink képesek tovább bonyolódni, de láthatóan tévedtem. A házrobbanáson lelkileg lassan valahogy túl verekedjük magunkat - helyreállítunk és kész.

Ahogy szokták mondani ember tervez... :-) Az ideiglenesen a szomszéd házban töltött napok után végre visszacuccoltunk a sajátunkba, amely mintegy fele még lakhatatlan, de láthatóan ott is haladnak a dolgaink. Asztalos, üveges és némi ezermester munka után újra vannak ablakaink és ajtóink. Ez jó.

Szerda hajnalban azonban jól fejlődő optimizmusom, a biztonság érzetemmel együtt egy pillanat alatt vált semmivé, amikor arra ébredtünk hajnal 3-kor, hogy betörő van a házunkban.

A történet tulajdonképpen banális, és átlagos. Ismeretlen tettesek hajnal 3 órakor a kerítéskapu zárját feltörték. Látszik, hogy amatőrök voltak, mert mindezt, olyan zajjal sikerült megoldaniuk, hogy a feleségem felébredt a zörgésre. Mivel momentán a tetőtéri részben lakunk az én kedvesem szépen lesétált körbenézni, hogy mi esett le a konyhában. villanyt kapcsolgatott, majd mivel semmi rendelleneset nem talált, visszatért lefeküdni.



A mi rablóink, úgy tűnik ettől nem szeppentek meg, mivel 15 perc múlva a bejárati ajtónkat is felfeszítették és besétáltak a konyhánkba. A hülyeségüket tetézve még a villanykapcsolónkra is sikerült rálelni, így immár másodszor is lebuktatták magukat.

Ennek ellenére nem jó arra ébredni, hogy az ember párja közli, valaki van a konyhánkban, épp most kapcsolta fel a villanyt. Brrr....

Mondhatnám, hogy ekkor bátran lerohantam és elkergettem a hívatlan látogatókat, de persze nem ez történt. Jó hangosan felhívtuk a rendőrséget, meg egy közeli szomszédunkat. Persze, addigra jól leléptek. Nem vittek el semmi lényegeset, kárt is csak a kapuban és a bejárati ajtóban tettek.

20 perc múlva megérkezett a rendőrség. (no komment). Kb. egy órán belül a helyszínelő is.
A helyszínelés után megfogadtam, hogy soha többet nem nézek CSI helyszínelőket. Se ujjlenyomat vétel, se DNS minta, de még egy kis orrszőr minta elemzés sem fért bele a hajnali műszakba.

A legmegdöbbentőbb mégis talán az a kérdés volt, hogy kire gyanakszunk. Egyértelműen egy betörőre, de én mondjam meg a nevét is? Akkor minek a rendőrség?

Azóta felszereltünk egy hatalmas szirénát pánikgombbal, gondolkozunk egy kutyán és igyekszünk elfeledni, hogy milyen érzés hívatlan látogatóra ébredni.

Túl vagyunk ezen is. A nyugalmamnak annyi, a biztosító újra szakértőt küld, én pedig már nagyon unom, hogy mindig történik valami hülyeség.

A következő történetem remélem megint vidámabb lesz. Addig is várjuk a ti történeteiteket az emberavizben.blog.hu -ra.