2007 óta az év első média eseményei között találhatunk egyet, ami igazán nemes célokat szolgál. A hagyománnyá vált rendezvény jól mutatja, hogy az újságírók többsége egyáltalán nem gondolja, hogy ajándékokat kell elfogadnia olyanoktól, akiknek viselt dolgaikról amúgy is ír. Ezen kívül teljesen felesleges egy olyan világban céges ajándékokat osztogatni, ahol mások sokkal jobban rászorulnak az erre szánt forintokra. Január elején tehát ismét lesz újságíró karácsonyi ajándék aukció.
Évről évre hatalmas mennyiségű kacat, hasznosnak gondolt reklámajándék érkezik a szerkesztőségekbe.
Pedig az újságírók jó része egyáltalán nem szereti az ilyen kacatokat és nagy örömmel veszi, ha egy cég az ünnepek idején inkább jótékonykodásra költi az ilyen célokra szánt, amúgy kidobni való pénzét.
Karácsony után a hazai szerkesztőségek népes tábora gyűlik össze, immáron sokadszor, egy igazi jó bulira azért, hogy a felhalmozódott ajándékokat egy árverés keretében jótékony segítséggé konvertálja. Ez idén sem lesz másképp a hagyományosan résztvevő - Kreatív, origo, Figyelő, Hírszerző munkatársai - 2012. január 13-án a Sirályban árverezik el a karácsonyi repiajándékokat. A befolyt összeget pedig a Léthatáron Alapítvány kapja. A nagyszerű kezdeményezéshez további szerkesztőségek jelentkezését várják!
Idén az Ember a Vízben is ellátogat a bulira.