Ember a vízben

Találtam egy nagyszerű kezdeményezést, az a neve, hogy te rajzolsz én varrok. Már a mottójuk is kiváló.

"az ember hajlamos legyinteni , mondván, ááá, csak egy gyerek rajz.
Igen ám, de ezekben a rajzokban benne van minden ami volt-van-lesz a Világmindenségben, ez maga a Teremtés... s ezt lemásolni, úgy, hogy lehetőleg belekerüljön valami halvány kis csírája annak, ami a rajzban tobzódik, az ÉLETnek, ez hatalmas kihívás... "

Mondhatnám, hogy beleszerettem az oldalba, mert hiszek benne, hogy a világ így lehet jobb. Meg kellene hallgatnunk a gyermekeink álmait vágyait és hozzáigazítani a világunkat. Megtartani belőle a szeretetteljes öleléseket, az őszinte mosolyokat és kéretlen kritikákat, úgy hogy ettől tényleg jobb legyen a nagy egész. 



Persze ennek kapcsán eszembe jut, hogy meg kellene hallgatni a nőket is, és be kellene építeni az ötleteiket abba a nem működő zűrzavarba, amit most megélünk nap mint nap. Nem kellene minősíteni, nem kellene férfi szemmel uralni a világot.Nem kellene beszorítani őket a konyhába, gyerekszobába. Legyenek igazi nők, feltalálók, vállalkozók, tudósok és világmegváltó politikusok. Legyenek azzá, amivé gyermekként álmodták magukat, mert különben fáradt, csalódott háziasszonyok lesznek, amire mi magunk - férfiak - sem vágyunk.

Természetesen meg kellene hallgatni a férfiakat is, hogyha elfáradtak a mindennapos munkában, belegabalyodtak a bonyolult feladványokba, vagy csupán nem élvezik a hétköznapi aknamezőkön való sétálgatást. Nem úgy, mint családfenntartók, nem úgy mint pénzkeresők, csak mint férfiak, akik szeretnének hazamenni egy nyugodt, meleg családi fészekbe. Nem gondolnám, hogy bármelyikünknek arra lenne szüksége, hogy vadállatként üvöltözzön, meg üssön verjen mindenkit a családjában. Szeretném hinni, hogy nem alaptermészetünk az erőszak, az agresszió, egymás pusztítása lelkileg. 

Nem hiszem, hogy nem lenne értelme átgondolni, hogy meddig lehet feszíteni a határokat, meddig lehet demagógiával szőnyeg alá söpörni a valódi problémákat. Meddig működhet egy olyan világ, amiben senki sem érzi igazán jól magát.

Hallgassuk meg végre egymást, rajzoljunk meg egy jobb világot és utána kezdjük el megvalósítani, aki tudja varrja valósággá, aki tudja öntse törvényekbe és aki képes rá teremtsen hozzá hitet, tudást és lehetőségeket. Együtt kell újrarajzolnunk a világunkat, a gyerekek már elkezdték, csak meg kell látnunk bennük az üzenetet. 

Ezt álmodtam nyitott szemmel, úgy hogy közben tudom ha mindenki legyint majd erre, semmi sem változik majd. Nem is moralizálok tovább, megyek most és a gyerekeimmel rajzolok magunknak egy jobb világot, hátha valaki segít valóra váltani.